Stockholmnak elege van a segélyek elkótyavetyéléséből

Svédország gyökeresen megváltoztatja pénzügyi támogatási politikáját a harmadik világ országai irányában - jelentette be Gunilla Carlsson támogatásügyi miniszter.

A legszegényebb országoknak nyújtott anyagi segítség eddig csak részben érte el célját, mivel ezekben az országokban a korrupció mindent behálóz, a pénzeket, az élelmiszer-szállítmányokat pedig rendszeresen megcsapolták.

Az sem ritka, hogy az egymással vetélkedő politikusok saját céljaikra használják fel a küldeményeket, élelmiszer, gyógyszer helyett pedig fegyvereket vásárolnak, vagy ha élelmiszersegély érkezik, arra azonnal ráteszik a kezüket, pénzért árulják, illetve csak a saját embereiket-, főleg a katonáikat etetik vele.

A támogatási céllal küldött összegek ellenőrzése nagyon nehéz, sok helyen a hatóságok mindent megtesznek a ködösítés érdekében, sőt néhol még veszély is fenyegeti az ellenőrizni szándékozókat.

A svéd kormány ezeknek az eseményeknek a megakadályozására most egy tízpontos rotációs elv szerint új alapokra helyezi a támogatás módszereit. Arról, hogy melyek ezek, egyelőre nem nyilatkozott Carlsson miniszterasszony, mivel ez veszélyeztetné a kísérlet eredményességét. Minden esetre ha mindez sikerrel jár, akkor a segélyek száz százalékban oda jutnak, ahova szánták őket.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.