Stasi-ügynökök a Balatonnál

A volt kommunista országokban, köztük Magyarországon is aktív volt az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi - közölte hétfői nemzetközi sajtóértekezletén Marianne Birthler, a Stasi aktáit kezelő, illetve feldolgozó német szövetségi hivatal vezetője.

 

Birthler, - aki 2000 óta áll az 1990 januárjában létrehozott hivatal élén - utalt arra, hogy a volt kommunista állambiztonsági hatóság szigorúan megfigyelte, illetve megfigyeltette a korábbi NDK külföldön tartózkodó állampolgárait, mégpedig elsősorban a nyári hónapokban, amikor nyaralásukat töltötték.

Emlékeztetett arra, hogy ebből a szempontból a Balaton volt az egyik "legfrekventáltabb" terület, amely a kelet- és nyugatnémetek fő találkozó helyének számított.

Birthler szerint a Stasi embereinek fő feladata az volt, hogy megakadályozzák a keletnémetek Nyugatra szökését, azonkívül pedig általánosan is ellenőrizték kapcsolataikat. Ennek érdekében - mint utalt rá - a Stasi szorosan együttműködött az adott ország, köztük Magyarország politikai rendőrségeivel is.

Birthler felidézte a Németországban rendkívül népszerű, Berlinben élő magyar író, Dalos György német nyelven is megjelent, a Balaton-brigád című regényét, utalva arra, hogy a szerző érdekfeszítően és ironikusan festette le a hírhedt Stasi ez irányú megfigyeléseit.

A hivatal vezetője utalt arra, hogy hét volt kommunista ország, köztük Magyarország egykori politikai rendőrségének archívumait kezelő szervezetei tavaly decemberben szervezett együttműködésben állapodtak meg a kölcsönös történelmi kutatások megkönnyítése, illetve egymás segítése érdekében. Az ezzel kapcsolatos rendszeres eszmecsere újabb - második - "fordulóját" éppen kedden rendezik Berlinben.

Kijelentette ugyanakkor, hogy hivatala együttműködik más - például latin-amerikai - volt diktatúrák illetékes hatóságaival, kiemelve annak a kérdésnek a megvitatását, hogy a társadalmak hogyan foglalkoznak a volt diktatúrákkal.

Változatlanul óriási az érdeklődés a Stasi-akták iránt. Az elmúlt években 90-100 ezer főre rúgott azok száma, akik betekintést kértek az iratokba.

Az egykori keletnémet polgárjogi aktivista a leghatározottabban cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint hivatalának mandátuma "csak" 2019-ig szólna. A Bundestag erre vonatkozóan semmifajta időbeli keretet nem állapított meg, aminek nem mond ellent az, hogy a parlament időről időre áttekinti a szövetségi hivatal munkáját - hangoztatta Birthler.

A több mint 1300 alkalmazottat foglalkoztató hivatal vezetője az elkövetkező időszak legfontosabb feladatai között az iratok további rendszerezését, illetve feldolgozását említette, utalt ugyanakkor arra is: közvetve segíteni kívánják az NDK-s múlt oktatását is az iskolákban.

Birthler kitért a legutóbbi, Németországban nagy port kavart Stasi-botrányra, amelynek során egy akta "véletlen" átkutatása nyomán kiderült, hogy a keletnémet kommunista állambiztonság ügynöke volt az a nyugat-berlini rendőr, aki 1967-ben Berlin nyugati felében lelőtt egy tüntető diákot. Ennek nyomán sokan vélekedtek úgy, hogy az egykori NDK is hozzájárult a nyugatnémet diákmozgalom radikalizálódásához és ezt követően a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) aktivizálódásához. Birthler cáfolta, hogy hivatala bármilyen mulasztást követett volna el, és utalt arra: a most 81 éves és változatlanul Berlinben élő, magas nyugdíjjal rendelkező rendőr aktáiba korábban senki nem kért betekintést. Az ügy napvilágra kerülése óta ugyanakkor számos kérvény érkezett a volt nyugat-berlini rendőr aktáiba való betekintésre.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.