Stasi-alkalmazottat kirúgni sem lehet

Nem mondhat fel a volt Stasi-alkalmazottaknak az a német szövetségi hivatal, amely az egykori keletnémet állambiztonsági minisztériumnak az iratait kezeli.

Egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés szerint a törvények nem teszik lehetővé, hogy a hivatal közelmúltban kinevezett elnöke, Roland Jahn megvalósítsa erre vonatkozó célkitűzését. Az ezzel kapcsolatos lehetőségek kivizsgálására maga Jahn adott megbízást.

Az egykori keletnémet kommunista hatóságok által üldözött, 57 éves Roland Jahn tavasszal váltotta fel Marianne Birthlert a hatóság élén, amelyet az egyesülés után hozott létre Helmut Kohl akkori kancellár. Birthler hivatalba lépésekor kijelentette: az intézményben nem dolgozhatnak tovább olyanok, akik az egykori NDK-ban a Stasi hivatalos munkatársai voltak.

Az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium hivatalos munkatársai közül 47 még mindig a jelenlegi szövetségi hivatalban áll alkalmazásban. Többségük most biztonsági őr.

Jahn szerint a Stasi-alkalmazottak számára nincs hely intézményében, még akkor sem, ha megbánták akkori tevékenységüket. Ez ugyanis - mint fogalmazott - az áldozatok arcul csapását jelenti.

A Stasi-alkalmazottakat még a hivatal első elnöke, Joachim Gauck előbb határozott, majd határozatlan időre szóló szerződéssel alkalmazta, mert szüksége volt "szakértelmükre" az akták rendezéséhez, kódolásához. Később igyekezett megszabadulni tőlük, de kevés sikerrel. Tudatában volt a problémának Birthler is, de ő sem járt több sikerrel.

Jahn szakértőket bízott meg a lehetséges munkajogi lépések felkutatására. Az egyik legnevesebb berlini munkajogi szakértő, Johannes Weberling irányításával készült, 71 oldalas jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az érvényben lévő munkajogi szabályok a felmondást nem teszik lehetővé. Weberling szerint a szóban forgó 47 ember munkaviszonya felmondással nem szüntethető meg, és - mint hozzátette - a rendkívüli felmondáshoz szükséges feltételek sem állnak fenn.

A szakértők szerint ily módon csupán egy lehetőség kínálkozik arra, hogy a "Stasi-hivatal" megszabaduljon a volt Stasi-alkalmazottaktól. Ez pedig az, hogy az érintetteket más állami hivatalok - a többi között a kancellári hivatal, a belügy-, a védelmi vagy akár a külügyminisztérium - veszik át. Csütörtöki értesülések szerint azonban egyelőre egyetlen intézmény sem jelentkezett az ügyben.

Jahn még nem kommentálta a jelentést. Korábban többször hangsúlyozta, hogy személy szerint a megbékélés híve. Az általa vezetett intézményben azonban nem lehet szó megbékélésről, különös tekintettel arra, hogy a hivatal hitelessége forog kockán - tette hozzá.

Az egykori keletnémet kommunista pártdiktatúra történetének feldolgozásával foglalkozó berlini alapítvány igazgatója közelmúltban az MTI-nek adott interjújában botrányosnak nevezte, hogy egyes keleti tartományokban - például Brandenburgban - a helyi törvényhozás tagjai között egykori Stasi-alkalmazottak lehetnek, illetve az igazságszolgáltatásban vagy a rendőrség kötelékében dolgozhatnak. Ugyancsak botrányosnak, illetve erkölcsileg tarthatatlannak tartotta, hogy a Stasi múltját vizsgáló szövetségi hivatal alkalmazásában még mindig olyanok állnak, akik az egykori keletnémet állambiztonság alkalmazottai voltak. Számukra máshol kell állást találni - jelentette ki Anna Kaminsky.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.