SPD: indulhatnak a nagykoalíciós tárgyalások

Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) kibővített választmánya vasárnapi berlini ülésén felhatalmazta a párt vezetését arra, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdjen az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal.

Sigmar Gabriel pártelnök az ülés után elmondta: a testület csaknem 85 százalékos többséggel támogatta az elnökség indítványát, amelynek alapján tíz sarkalatos pontot tartalmazó programmal, köztük az egységesen kötelező minimálbér bevezetésére vonatkozó javaslattal kezdik meg a tárgyalásokat. A kormány karácsonyra alakulhat meg, amennyiben a tárgyalások sikerre vezetnek és az SPD tagsága úgy dönt a koalíciós szerződésről rendezendő pártszavazáson, hogy a párt kormányra léphet a CDU/CSU pártszövetséggel - mondta Gabriel.

A konzervatívok és a szociáldemokraták a II. világháború óta kétszer kormányoztak együtt, legutóbb a 2005-2009-es ciklusban. A koalíciós tárgyalások első fordulóját várhatóan szerdán tartják meg.

A tárgyalásokra készített programban nem szerepel az SPD egyik fő választási ígérete, a legmagasabb jövedelmű rétegek adóterhének növelése. A szociáldemokraták már korábban, a konzervatívokkal folytatott előzetes egyeztetések során hangsúlyozták, hogy nem ragaszkodnak ehhez, és várják a konzervatívok javaslatait arra, miként lehet adóemelés nélkül megvalósítani a társadalmi igazságosság és a versenyképesség erősítéséhez szükséges fejlesztéseket. A vasárnap elfogadott programban kiemelték, szó sem lehet arról, hogy a szociális juttatások megkurtításával növeljék a kormány mozgásterét.

Az SPD a munkaügyi szabályozás területén az óránkénti 8,5 eurós minimálbér bevezetése mellett rögzíteni kívánja a koalíciós megállapodásban, hogy a kormány fellép a vállalkozói szerződés, a rövidített munkaidő és a munkaerő-kölcsönzés lehetőségeivel való visszaélések ellen. Külön pontban foglalkoznak egyebek mellett a nyugdíjrendszer és az ápolásbiztosítási rendszer korszerűsítésével, a nők hátrányos megkülönböztetésének felszámolásával, a bevándorlási politika megújításával és az önkormányzatok terheinek csökkentésével, valamint az oktatási rendszer és a kutatás-fejlesztés állami támogatásának növelésével.

Nem belpolitikai vonatkozású ügyek a tízpontos program végén fordulnak elő. A kilencedik pontban elsősorban a pénzügyi piacok működését szabályozó előírások szigorítását sürgetik, a tízedikben pedig mindenekelőtt a gazdaságösztönző elemek erősítését az euróövezeti válság kezelésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.