Sötétbe borult a Fehér Ház

Kedd délután elment az áram az amerikai fővárosban és a környékén is. Elsötétült a Fehér Ház, a külügyminisztérium több épülete, az igazságügy-minisztérium, a belbiztonsági minisztérium, számos múzeum és metróállomás.
A kormányhivatalok és a Fehér Ház szinte azonnal tartalék generátorokra kapcsoltak. A múzeumokat elkezdték kiüríteni, a belvárosban pedig számos irodából az utcára özönlöttek az emberek. Sok közlekedési lámpa sem működik, ami fennakadásokat okoz.

A marylandi egyetemen is elment az áram, a 37 ezer diákot oktató állami intézményben sokan ragadtak a liftekben, őket tűzoltók segítették ki. Az egyetem minden délutáni és esti órát eltörölt; végül hely idő szerint este hatkor, öt óra áramszünet után állt helyre a szolgáltatás.

Az áramkimaradás okát egyelőre nem tudni, az áramszolgáltató és a belbiztonsági minisztérium is vizsgálja. Az első hírek szerint semmi sem utal arra, hogy terrorizmus áll a háttérben.

 Az egyik illetékes kormányhivatal először azt közölte: egy kisebb robbanás történt egy marylandi elektromos létesítményben, és ez olyan erős elektromos lökést adott a rendszerbe, hogy az "kiütötte" az említett épületeket a hálózatból. Később az áramszolgáltató azt közölte, hogy az említett létesítményben nem robbanás történt, hanem egy nagyfeszültségű vezeték leszakadt, ez okozta a zavart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.