Sosem volt ilyen bizonytalan, hogy ki kormányozza Spanyolországot

Spanyolországban egy nappal a parlamenti választások előtt sosem volt még ennyire bizonytalan, hogy ki kormányozhatja majd az országot, s a pártok anélkül fejezték be a kampányt, hogy nyilvánvaló lenne, milyen együttműködés képzelhetők el közöttük - értékelte a belpolitikai helyzetet a spanyol sajtó szombaton, beszámolva a hajnalba nyúló kampányzáró rendezvényekről.
Mariano Rajoy miniszterelnök a konzervatív Néppárt (PP) madridi kampányzáró rendezvényén a választások utáni időszak legnagyobb kockázatának egy esetleges baloldali koalíció létrejöttét nevezte, amelyben a szocialista párt (PSOE) és a radikális változásokat követelő Podemos (Képesek vagyunk rá) kötne együttműködést a kormányzás érdekében. Egy ilyen paktum "tönkreteheti" Spanyolországot - jelentette ki.

"Itt állunk, készen arra, hogy megnyerjük a december 20-i választásokat, mert a PSOE-ra nagyobb szüksége van az országnak, mint eddig bármikor" - fogalmazott utolsó, Madridban elmondott kampánybeszédében Pedro Sánchez, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, hangsúlyozva, hogy kizárólag ők képesek a kormányváltásra Spanyolországban.

Albert Rivera, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű középpárt listavezetője arra hivatkozva kérte a szavazatokat, hogy a politikai változást és ugyanakkor az ország stabilitásának megtartását kizárólag ők képesek garantálni. Az embereknek dönteniük kell, akarnak-e új politikai fejezetet nyitni, vagy megelégszenek azzal, ami van - mondta a spanyol fővárosban összegyűlt szimpatizánsok előtt.

A pártok közül csak a Podemos volt az, amely nem Madridban, hanem Valenciában zárta a kampányt. Pablo Iglesias főtitkár arról beszélt, hogy minden egyes szavazat érték, ezért el kell menni voksolni. "Készek vagyunk, hogy élére álljunk egy kormánynak" - mondta a politikus.

"A megfontolás napja" - így nevezik Spanyolországban a választás előtti napot, amikor az emberek átgondolhatják a kampányban látottakat és hallottakat, mielőtt másnap leadják szavazatukat. Egy közvélemény-kutatás szerint 10 nappal ezelőtt a választók 41 százaléka még nem döntötte el, kit támogat majd.

A felmérések a PP győzelmét jósolják, de a szakértők már most borítékolják, hogy a választásokon nyertes párt nem tud akkora fölénnyel nyerni, hogy az elég legyen egy stabil, kormányzóképes többséghez, ezért mindenképpen együttműködési megállapodásra kényszerül majd.

A PP többször hangot is adott a kampányban annak a félelmének, hogy győzelmük esetén politikai ellenfelei összefognak, és így többséget szerezve kiszorítják őket a hatalomból. Erre volt is már példa a helyhatósági választások után több tartományban és városban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.