Sörrel és tüntetéssel várják az amerikai katonákat

Felemás fogadtatás várja Csehországban azt a három amerikai katonai konvojt, amely az észtországi NATO-hadgyakorlatról közúton tér haza a németországi bázisra. Prágába a tervek szerint vasárnap érkeznek, ahol a cseh főváros polgáraival is találkoznak, majd ellátogatnak az egyik kaszárnyába. Sokan már a lengyel-cseh határátkelőn virággal és sörrel kívánják fogadni őket.

Ugyanakkor a Cseh-és Morvaországi Kommunista Párt (KSCM) aktivistái szombatra demonstrációt szerveznek a Vencel térre, fiatalok pedig a közösségi oldalakon szervezkednek. Ők „Ami, go home!" feliratú transzparensekkel készülnek tiltakozni, néhányan azt javasolják, hogy torlaszolják el az utakat vagy feküdjenek a harci járművek elé.

Daniel Kostoval, cseh védelmi miniszter-helyettes a prágai köztévében (CT) érthetetlen hisztériakeltésnek nevezte a tiltakozásokat, már csak azért is, mert Csehország NATO-tagként köteles a területén átengedni a hadgyakorlatra induló vagy onnan visszatérő, ugyancsak az észak-atlanti katonai szövetség kötelékébe tartozó államok alakulatait.

Ráadásul ezúttal körülbelül 520 amerikai katona, három konvojban halad át páncélozott katonai járművekkel. A demonstráció szervezői viszont provokációnak tartják, hogy ezek az alakulatok nem vasúton mennek az állomáshelyükre, holott azon érkeztek Észtországba.

A tüntetést a közösségi oldalakon szervező, tizennyolc esztendős, a kelet-csehországi Chrudimban érettségira készülő Petr Zampa érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy nem tetszik neki a cseh kabinet túlságosan Amerika-barát politikája és azt szeretné, ha hazája is olyan semleges lenne, mint Svájc. Felháborította őt az is, hogy értesülései szerint az amerikaiak még autópálya-díjat sem fizetnek, holott használni fogják a sztrádákat.

A STEM/MARK ügynökség gyorsfelmérése szerint a cseh felnőtt lakosság 82 százaléka nem látott semmi kivetnivalót a konvojok csehországi áthaladásában, 17 százalékuk viszont ezt a megoldást egyértelműen Oroszország-ellenes megnyilvánulásnak minősítette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.