Sólyom lemondta a magyar-szlovák minicsúcsot

Nem lesz a hét végén szlovák-magyar államfői találkozó. Az elnöki hivatal szerint amíg nem érkezik válasz korábbi diplomáciai jegyzékére, melyben az augusztus 21-ei incidensre kért magyarázatot, addig nem időszerű Sólyom László és Ivan Gasparovic találkozója.

A magyar oldal álláspontja, hogy amíg nem érkezik válasz korábbi diplomáciai jegyzékére, melyben az augusztus 21-ei incidensre kért a szlovák féltől magyarázatot, addig nem időszerű Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök találkozójáról tárgyalni - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője kedden az MTI-vel.

A SITA hírügynökség a szlovák elnöki hivatalra hivatkozva kedden azt jelentette: valószínűleg nem lesz a hét végén szlovák-magyar államfői találkozó, mert azt a magyar fél állítólag lemondta. A főosztályvezető közölte, nem igaz, hogy lemondták a találkozót, hiszen a legutóbbi, kedd délelőtti keltezésű megkeresésre még nem is adott választ a KEH. Mint mondta, csupán előzetesen jelezték, hogy továbbra is várják a jegyzékben megfogalmazott kérdésekre a választ az augusztus 21-ei szlovák döntéssel kapcsolatban. Kumin Ferenc az előzményekről szólva elmondta: Sólyom László június 19-én fogadta a megbízólevelét átadó új szlovák nagykövetet. Ekkor jelezte részvételi szándékát a magyar államfő a Szent István szobor augusztus 21-ei révkomáromi avatásán, és az is megbeszélésük tárgya volt, hogy magyar kezdeményezésre kétoldalú államfői találkozót is tartanának a visegrádi négyek csúcstalálkozóján, Lengyelországban.

"Olyan példátlan aktus" után, mint amilyen a köztársasági elnök jegyzékben történő kitiltása volt szlovák területről, jogos igénye a Magyar Köztársaságnak, hogy a szlovák fél valamilyen kielégítő magyarázatot adjon erről a döntésről - fogalmazott a KEH főosztályvezetője. Mint mondta, a magyar Külügyminisztérium jegyzékben fogalmazta meg kérdéseit az ügyben, de erre a mai napig nem érkezett válasz.

A korábbi bejelentések szerint Ivan Gasparovicnak és Sólyom Lászlónak a visegrádi négyek államfőinek hétvégi lengyelországi  csúcstalálkozóján kellett volna magyar kezdeményezésre külön  megbeszélést tartania. Marek Trubac, a szlovák államfő szóvivője szerint Pozsony  támogatta a magyar kezdeményezést és a budapesti szlovák nagykövet  útján jelezte Sólyomnak, hogy Gasparovic szívesen találkozna vele. A  magyar elnök válasza negatív volt - írja a SITA.

"Ivan Gasparovicnak meggyőződése, hogy a legfelsőbb szintű nyílt  párbeszéd a legjobb formája annak, hogyan lehetne megtalálni a  szlovák-magyar kapcsolatok vitás kérdéseinek megoldását. Ezzel  ellentétben a probléma nemzetköziesítése, és kivitele a nemzetközi  színtérre, nem szolgálja kapcsolatainkat" - tolmácsolta Gasparovic  álláspontját a szóvivő.

Sólyom László a szlovák fél által meghiúsított révkomáromi látogatásával összefüggésben jelentette be, hogy a visegrádi négyek államfőinek lengyelországi csúcstalálkozóján szeretne külön megbeszélést folytatni Ivan Gasparoviccsal.

A szlovák fél érdeklődést mutatott a találkozó iránt, de azt  később Budapest lemondta azzal az indoklással, hogy választ vár arra  a diplomáciai jegyzékére, amelyben jelezte: bocsánatkérést vár el  Szlovákiától, amiért a magyar köztársasági elnököt augusztus 21-én  nem engedték be az országba Szent István király szobrának  révkomáromi felavatására.

"Dolgozunk rajta. A válaszokat belátható időn belül átadják. Ugyanakkor választ várunk kérdéseinkre, amelyeket Peter Weiss  nagyköveten keresztül tolmácsoltunk" - közölte a SITA-val Peter  Stano, szlovák külügyi szóvivő. Szerinte a szlovákokat leginkább az  érdekelné, miért tartott ki Sólyom a révkomáromi látogatás mellet  még azután is, hogy Pozsony figyelmeztette a várható következményekre.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.