Sólyom László a császár vendége Tokióban

A japán és a dél-koreai út egyik célja többek között, hogy ellensúlyozza azt a túlzott kínai hangsúlyt, amely Magyarországon eluralkodni látszik – mondta Tokióban újságíróknak Sólyom László.

A Magyar Köztársaság elnöke négynapos dél-koreai viztjét követően öt napig, hivatalos látogatáson tartózkodik a szigetországban. Szerdán Sólyom Lászlót találkozón és díszebéden látta vendégül meghívója, Akihito japán császár, majd a törvényhozás alsó- és a felsőházának vezetőivel találkozott, és megbeszéléseket folytatott Hatojama Jukio miniszterelnökkel is.

Sólyom László köztársasági elnök és vendéglátója Akihito császár megbeszélése a császári palotában.
Tokió, 2009. december 3. Sólyom László köztársasági elnök (j) és vendéglátója Akihito császár megbeszélése a császári palotában. A magyar államfő négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Japánban, amelynek időpontja a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 50. évfordulójára esik. MTI Fotó: Illyés Tibor

A köztársasági elnök a tokiói Josai (Dzsószáj) Egyetemen tartott előadását követően elmondta, hogy nemcsak az idei japán-magyar és koreai-magyar diplomáciai kapcsolatok kerek évfordulói, valamint emlékév miatt örült a látogatásnak, hanem azért is, mert Magyarország számára kitüntetett szereppel bíró távol-keleti térségben a kétségtelenül fontos Kína mellett nem szabad elhanyagolnunk sem Dél-Koreát, sem pedig Japánt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.