Sólyom: Egyetem az integrációért

A Selye Egyetem léte mind a Szlovákiában élő magyarság helyzete, mind a Szlovákia és Magyarország viszonya szempontjából fontos, pozitív tényező – mondta Sólyom László. Sólyom és Ivan Gasparovic szlovák elnök hétfőn részt vett a rendszerváltás utáni első határon túli magyar egyetem ötödik évfordulós ünnepségén.

"A szlovák kormány és a szlovák törvényhozás Magyarország szomszédai közül elsőként ismerte el a kisebbségi magyar közösség egyetemalapítási szándékának fontosságát. Ezt a tényt Magyarország rendkívül nagyra becsüli és méltányolja. Napjaink eseményeit figyelve különösen kívánatos és folytatandó ez a szellemiség és gyakorlat. A Selye János Egyetem megalapítása és működése tanúságtétel arról, hogy lehet építkező, a többségi és a kisebbségi nemzet érdekeit összhangba hozó oktatáspolitikát folytatni," mondta.

"Ahhoz, hogy egy kisebbségben élő nemzetrész más nyelvű környezetben fennmaradjon, ma már nem elég egy-egy zárt vidék, vagy falu közössége," mondta a köztársasági elnök. "Saját értelmiségre van szükség. Olyan értelmiségre, amely a legmagasabb és legbonyolultabb szakmai kérdéseket is ki tudja fejezni anyanyelvén. Csak így nem satnyul az anyanyelv konyhanyelvvé. Másrészt, és ez még fontosabb: így marad az anyanyelv versenyképes a többségi országban, és a világban is."

Feltétlen szükség van arra, hogy a felvidékiek minden szakon végezhessenek magyarul. "Ez ma már a megmaradás kérdése. A szakmai és társadalmi versenyképesség pedig – ami szintén a megmaradás záloga – úgyis kikényszeríti, hogy a diplomás ember a maga szakmájában legalább kétnyelvű legyen. Egészen pontosan: tudja, hogy amit magyarul tud, azt hogyan kell használnia és kifejeznie szlovákul, és remélhetőleg még angolul is, vagy más elterjedt nyelven," mondta Sólyom.

A dél-szlovákiai magyarok képzettségi mutatói tartósan nagyon rosszak voltak, tette hozzá a köztársasági elnök. "Sok évtized alatt felhalmozódott hatalmas lemaradást kell most behozni. A Selye János Egyetem ebben az összefüggésben a két ország, a két nemzet kapcsolatának korábban hiányzó, fontos láncszeme. Az innen kikerülő szakemberek a sok tekintetben hátrányos helyzetű dél-szlovákiai térség helyzetén fordíthatnak, s a szomszédos magyarországi határrégiókkal közösen a szlovák-magyar határ mentén fel tudják számolni a korábbi korszakokban kialakult periféria-lét negatívumait" mondta Sólyom László.

Ivan Gasparovic köszönetet mondott azoknak a szlovák parlamenti képviselőknek, akik megszavazták a Selye Jénos Egyetem megalapítását. "Szlovákia kellő figyelmet szentel annak, hogy az itt élő nemzetiségek számára megfelelő körülményeket teremtsen nyelvi és kulturális idenitásuk gyarapításához. Ennek egyik bizonyítéka a Selye Egyetem, amely a szlovák képviselők jóakarata nélkül nem jöhetett volna létre," szögezte le a a szlovák államfő.

"Megérett az idő arra, hogy végérvéynesen véget vessünk annak a meddő időszaknak, amikor a szlovák-magyar kapcsolatokat a történelmi sérelmek és a kölcsönös bizalmatlanságokból fakadó ellentétek uralták," mondta Gasparovic.

Dusan Caplovic, a kisebbségi és emberjogi kérdéseket is felügyelő pozsonyi miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy mostanság csak az lehet teljes értékű személy, aki az anyalvét és az államnyelvet, valamint a világnyelveket is egyaránt jól beszéli. Ő is szorgalmazta a jelen és a jövő tennivelóit előtérbe helyező szlovák-magyar párbeszéd elmélyítését.

Albert Sándor rektor, Sólyom László és Ivan Gasparovic
Albert Sándor rektor, Sólyom László és Ivan Gasparovic
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.