Sokkolta a portugálokat a Moody's

Megrökönyödéssel fogadták Portugáliában a Moody’s döntését, amely drasztikusan, egyszerre négy fokozattal minősítette le az ország hosszú lejáratú adósságát. „Érthetetlen, igazságtalan, elhamarkodott, túlzott”, ilyen és hasonló jelzőkkel illették a nemzetközi hitelminősítő cég döntését.

Váratlanul érte a bejelentés a csak két hete hatalomra került jobboldali koalíciós kormányt, amely azonnal nekilátott, hogy a 78 milliárd eurós mentőcsomag ellenében végrehajtsa az országtól megkövetelt intézkedéseket. Lisszabon úgy ítéli meg, hogy a Moody’s figyelmen kívül hagyta a trojkával (IMF, EU, Európai Központi Bank) kötött megállapodást kísérő széleskörű politikai konszenzust, valamint a kormányfő által csak néhány napja bejelentett rendkívüli adó kivetését.

Luís Mira Amaral, volt ipari miniszter egyenesen „terrorizmusnak” nevezte az ország adósságának „bóvli” szintre minősítését. „Nyilvánvalóan nincs jó állapotban az ország, de most meghozni ezt a döntést, - amikor az abszolút többséggel rendelkező kormány nemcsak a trojkával egyeztetett program szigorú végrehajtására kötelezte el magát, hanem még annak túlteljesítésére is – szerencsétlen lépésnek, sőt terrorizmusnak tűnik”, jelentette ki.

Az állami CGD bank elnöke szerint a döntés a Nemzetközi Valutaalapot és az EU-t is sérti, amelyek kezességet vállaltak Portugáliért.  A Moody’s arra hivatkozott, „növekszik a veszélye annak, hogy Portugáliának - Görögországhoz hasonlóan - újabb segítségre és a hitel átütemezésére lesz szüksége.” A nemzetközi hitelminősítő kételkedik abban, hogy a kormány képes lesz az ígért deficitcsökkentő és adósság-stabilizáló programot végrehajtani.
Csakhogy, vélik Portugáliában, éppenséggel a - sokak szerint spekulatív – leminősítés hozza még nehezebb helyzetbe az országot, és ezzel tényleg valóra válhat a Moody’s jóslata. José Gomes Ferreira gazdasági elemző szerint a nemzetközi hitelminősítő ügynökségek valódi célja az „euró földre rántása”, és ennek megakadályozására európai szintű politikai megoldásra van szükség.

Más vélemények szerint a leminősítés a Portugáliától szintén megkövetelt  privatizációs programot készíti elő, elősegítve, hogy a befektetők minél olcsóbban jussanak hozzá az olyan nagy falatokhoz, mint a TAP légiközlekedési vállalat vagy az EDP közműszolgáltató.  Négy egyetemi tanár már áprilisban feljelentést tett a három neves hitelminősítő ellen a portugál államügyészségen, arra hivatkozva, hogy „szigort és objektivitást nélkülöző minősítéseikkel súlyos károkat okoznak a portugál érdekeknek”.

Növekszik a pesszimizmus az állandóan újabb erőfeszítésekre kényszerített portugálok  körében. Miután már a 13. havi fizetésükre is 50 százalékos adót vet ki a kormány, egyre többen kérdezik: mit akarnak még tőlük? Hát semmi sem elég?

Össztüz a hitelminősítőkre Európából

Élesen bírálta a Moody's döntését Jose Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (portugál) elnöke, aki szerint a lépés időzítése erősen megkérdőjelezhető. Barroso kétségbe vonta a hitelminősítők objektivitását is.  Stavrosz Lambridinis görög külügyminiszter korábban „őrültnek” nevezte a  hitelminősítők viselkedését az adósságválságban. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter pedig arról beszélt, hogy meg kell törni a hitelminősítők monopóliumát és korlátozni kell a befolyásukat - írta a BBC.

50 százalékos leértékelés a boltokban- a portugálokat sokkolta a Moody's leminősítése
Women walk past a department store announcing discounts of up to 50% before the sales season in Lisbon July 6, 2011. The downgrading of freshly bailed-out Portugal's credit rating to "junk" shocked financial markets on Wednesday and cast new doubt on European efforts to rescue distressed euro zone states without debt restructuring. REUTERS/Jose Manuel Ribeiro (PORTUGAL - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.