Sokat fecsegett az izraeli nagykövethelyettes

Izrael felfüggesztette tisztségéből washingtoni nagykövethelyettesét, mert titkos információkat szivárogtatott ki a sajtónak olyan beszélgetésekről, amelyek érintették az Egyesült Államokat.

Rafáél Barak, az izraeli külügyminisztérium általános igazgatója a minisztérium tisztségviselőit zárt körű üzenetben tájékoztatta kedden Dán Arbell felfüggesztéséről, miután nyomozás folyt az ügyben. Barak óva intette a címzetteket attól, hogy „engedély nélkül tájékoztassák az újságírókat" - jelentette a közszolgálati rádió, miután engedélyt kapott ennek közlésére.

Az izraeli médiát állami cenzúra köti. A törvények szerint 15 évig terjedő, letöltendő börtönbüntetéssel sújtható az, aki információ kiszivárogtatásával árt az állambiztonságnak, még ha tudtán kívül teszi is azt.

Ilana Stein külügyminisztériumi szóvivő csak annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy "visszahívnak állomáshelyéről egy magas rangú tisztségviselőt, mert véget ért a szolgálati beosztása". Mint mondta, az intézkedés nem szokványos, de az ügy részleteiről, az illető személyéről már nem volt hajlandó elárulni semmit.

A Háárec című napilap és a katonai rádió értesülése szerint - amelynek közlésére engedélyt kaptak - a kiszivárogtatás két és fél évvel ezelőtt történt, és egy "ellenséges országgal" kapcsolatos információkat tartalmazott. A lap és a rádió nem közölhette viszont, mely országról és milyen információkról van szó.

Arbell a kiszivárogtatás idején még az észak-amerikai ügyek igazgatóhelyettese volt a minisztériumban. A médiumok úgy tudják, felmerült a gyanú, hogy engedély nélkül ő árulta el a szóban forgó információkat egy újságírónak, de nem volt hajlandó alávetni magát a belbiztonsági szolgálat hazugságvizsgálatának, ennek ellenére egy évvel ezelőtt elfoglalhatta a washingtoni tisztséget.

Meg nem nevezett külügyminisztériumi tisztségviselők, akiket a Háárec idézett, elmondták: az ügy egy újabb epizódja annak a "hadjáratnak", amelyet Barak folytat a médiának való kiszivárogtatás ellen. A katonai rádió pedig közölte: Avigdor Liberman külügyminiszter az információk kijutásának maximális akadályozására néhány hónappal ezelőtt megszigorította a biztonsági előírásokat az intézménynél: azokat a dokumentumokat, amelyeket addig csak "bizalmasnak" minősítettek, átminősítették "titkossá". A rádió szerint azonban ez az intézkedés hatástalan maradt.

Izrael és az Egyesült Államok sziklaszilárd szövetségét folyamatosan erősíti az atomfegyver birtoklására irányuló iráni törekvés, de e szövetségen repedések is keletkeztek nemrég amiatt, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Barack Obama amerikai elnök különbözőképpen vélekedik arról, miképpen kellene folytatni a közel-keleti megbékélést.

Az izraeli médiában megjelent Izrael washingtoni nagykövetének, Michael Orennek egy tavalyi értékelése az amerikai-izraeli viszonyról, s eszerint az "történelmi léptékű válságba" jutott annak hatására, hogy az Obama-kormány bírálta Izraelt a ciszjordániai zsidó telepek bővítése miatt. Netanjahu túlzónak minősítette a nagykövet megállapítását, megjegyezvén, hogy Obama támogatja az izraeli katonai fejlesztéseket, most szeptemberben pedig azt méltányolta az izraeli kormányfő, hogy Washington diplomáciai kampányt folytatott a palesztin államiság ENSZ-beli elismerése ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.