Vele együtt elmegy az egész úgynevezett orosz-venezuelai barátság – jelentette ki szokatlan egyértelműséggel a Kommerszant orosz napilapnak az orosz-venezuelai üzleti tanács helyettes vezetője. Vlagyimir Szemago szerint az Hugo Chavez elnöksége alatt, 2004-től nagy lendületet vett kapcsolat eddig is indokolatlanul drága volt Moszkvának. – Ez az egész csupán kísérlet volt arra, hogy elhitesse az oroszokkal, hogy Oroszország igazi világhatalomként bevonul Latin-Amerikába, ahogyan tette Afrikában a Szovjetunió – vont történelmi – gazdaságilag akkor sem túl kifizetődő – párhuzamot Szemago.

A tét valóban szokatlanul nagy: az érvényes szerződések, előkészítés alatt álló projektek értékét 30 milliárd dollárra becsülik. Igaz, ennek jelentős része csupán papíron létezik, ám a hitelben leszállított fegyverek után várt összeg valószínűleg nehezebben jut el Moszkvához, mint történt volna, ha az 58 éves rákbeteg venezuelai elnök életben marad. Ráadásul Moszkva Chavez kijelölt utódjában sem bízik: egyrészt Nicolás Maduro győzelme korántsem biztos – az ellenzéki Capriles tavaly csak tíz százalékponttal maradt el a győztes Chavez mögött, és most, a kevésbé karizmatikus utóddal szemben könnyebb dolga lehet – másrészt, mert Moszkva és Caracas kapcsolata lényegében eddig is kizárólag Chavez részvételével zajlott.

– Senki sem lesz annyira amerikaellenes, mint Chavez volt – mondta az orosz lapnak Fjodor Lukjanov. A orosz kül- és védelmi politikai tanács elnöke szerint Maduro is javítani fog Caracas és Washington kapcsolatain, Henrique Caprilas győzelme pedig 180 fokos fordulatot jelente az Egyesült Államok felé. – Az elmúlt évtizedben tapasztalt kivételes helyzet, hogy Venezuela Oroszország legfontosabb stratégiai partnerévé lépett elő, bizonyosan nem éli túl Chavezt – tette hozzá Lukjanov.

Bár az orosz sajtóban megjelent korábbi elemzések szerint Moszkva feltehetően csak a hadiipari együttműködésnek mondhat búcsút, Szemago szerint ez vár az olajipari projektekre is. A parlamenti képviselőként az Orosz Föderáció Kommunista Pártját (KPRF), majd az elnök mögött álló Egységes Oroszországot (JeR) is megjárt üzletember szerint itt is csak "szemfényvesztés" az orosz siker: a venezuelai PDSVA állami olajipari vállalattal létrehozott közös konzorcium az Orinoco folyó mentén lévő olajkészletek kiaknázására nem kezdett érdemi munkát, sőt, az orosz fél öt vállalatából is csupán kettő maradt a konzorciumban. (Igaz, az orosz cégek önállóan is jelen vannak kitermelési koncessziókkal Venezuelában.)

Kétségtelen azonban, hogy az olajipari pozícióknál sokkal ingatagabb a helyzet Oroszország számára a venezuelai fegyverpiacon. A 29 milliós latin-amerikai ország India után a legtöbb orosz fegyvert importálta – megelőzve a vásárlásoktól fokozatosan a saját gyártásra átálló Kínát is –, ráadásul a beszerzéseket széles spektrumon valósította meg: Kalasnyikovoktól tankokon át vadászgépekig, harci helikopterekig. 2011-ben Chavez négymilliárd dolláros hitelfelvételről kötött megállapodást a hadiipari szerződések teljesítésére. – A leszállított tankok, páncélosok, SZU–30-as vadászgépek értéke eléri a hárommilliárd dollárt, meglehet, hogy ezt a pénzt nem is látjuk viszont – idézte a Newsru.com hírportál az orosz Nemzetközi Fegyverkereskedelmet Vizsgáló Központ munkatársát. Igor Korotcsenko annak ellenére látja így, hogy a szerződéseket jóváhagyta a néhai elnök mellett a parlament is. Az azonban bizonyos, hogy a tervezett, újabb kétmilliárd dolláros katonai szerződésre már nem fog sor kerülni, ahogyan a négymilliárd dolláros alaptőkével tervezett közös venezuelai-orosz bank létrehozására sem.

Csúszásban van annak a gyárnak a befejezése is, amely orosz licensz alapján Kalasnyikov gépfegyvereket – azon belül az AK-103-asokat – állítana elő Venezuelában. A tervek szerint 2011-re elkészítendő gyár tavaly nyáron is csak 60 százalékon állt, bár Hugo Chavez akkori szavai szerint évi háromezer gépfegyver legyártására már így is alkalmas volt.