Sokan lépnének át az MKP-ból a Hídba

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) több tagja is jelezte, hogy szívesen belépne pártjába. Berényi József, az MKP elnöke nem tud arról, hogy tömegesen hagynák el pártját.

Számadatokat Bugár nem mondott, de hangsúlyozta: a párt nem annyira a taglétszám növelését, mint a mai tagok nagyobb aktivitását tartja fontosnak, "hogy mindenhol aktív embereink legyenek, akik tudják, miről szól a politika" - húzta alá a politikus, aki korábban, 1998 és 2007 között az MKP elnöke volt. A Híd polgári párt tavaly nyáron alakult meg.

Czuczor Nóra, a Híd szóvivője a hét végén a TASR pozsonyi hírügynökségnek azt mondta: a Híd regionális szervezetei arról tájékoztatták a központot, hogy az MKP volt tagjai is jelezték belépési szándékukat a pártba. Pontos számot ő sem tudott mondani, mert a párt nem vezet nyilvántartást a belépni szándékozók korábbi párttagságáról, bár ezeket az adatokat az érdeklődők űrlapja tartalmazza.

A szóvivő szerint mintegy háromezer személy jelentkezett a pártba, s a belépési feltételek, követelmények mindenki számára egyformák. - Az alapszabály szerint minden jelentkező a belépés kérése után egy évig támogató tag lesz, csak ezután, az illetékes pártszerv döntését követően válik rendes párttaggá - jelentette ki Czuczor Nóra. Megjegyezte: a korábbi MKP-tagság nem kizáró ok a Hídba való felvételhez. Bugár az új párttagokkal - különösen a volt MKP-sekkel - kapcsolatban korábban óvatosságra intett.

- Azoknak, akik vállalták a kockázatot, és már akkor beadták jelentkezésüket (a Hídba), amikor még nem lehetett tudni, mi lesz, azoknak joguk van alaposan kivizsgálni, nem azért akar-e párttag lenni valaki, hogy anyagi előnyökhöz jusson - fogalmazott a magyar politikus. Aláhúzta: a Híd nem az előnyökről és a kiváltságokról szól.

Az MKP elnöke nem tud arról, hogy tömegesen hagynák el pártját a tagok. Berényi, a SITA hírügynökségnek nyilatkozva vasárnap elismerte, hogy vannak MKP-sek, akik szeretnének átlépni a Hídba. - Nem zárható ki, hogy néhányan munkát akarnak találni a megyei és a regionális hivatalokban, s ezért mezt cserélnek - fogalmazott a magyar párt elnöke, amely a júniusi választásokon nem jutott be a parlamentbe. Megjegyezte: ugyanakkor új emberek is kérik felvételüket az MKP-be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.