Ismét női miniszterelnöke lett Jamaikának

Kis szünet után másodszor újrázhat miniszterelnökként a jamaikai néppárt jelöltje, a 66 éves Portia Simpson. Az ellenzék szerint megalázó eredmény született, a két párt pedig egymást hibáztatja a rossz gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség miatt.

Fölényes győzelemmel nyert a kampányát a gazdaságra építő ellenzéki jamaikai néppárt a szigetországban, a miniszterelnöki posztot pedig a veterán politikusnak számító Portia Simpson Miller nyerte meg. A jelenlegi miniszterelnök szerint pártja, a jamaikai munkáspárt számára ez megalázó vereséget jelent, írja a BBC.  

Kis szünet után másodszor újrázhatott miniszterelnökként a jamaikai néppárt jelöltje, a 66 éves Portia Simpson
Kingston, 2011. december 30. Portia SIMPSON MILLER volt miniszterelnök, az ellenzéki balközép Népi Nemzeti Párt (PNP) vezetője (b) ünnepel támogatóival a jamaicai fővárosban, Kingstonban 2011. december 29-én, miután pártja a nem hivatalos eredmények szerint győzött az ezen a napon tartott jamaicai parlamenti választásokon. (MTI/EPA/Rudolph Brown)

Az előzetes eredmények alapján Simpson asszony pártja ugyanis 41 helyet nyert a 63-ból, nagy többségbe kerülve ezzel a parlamentben. A hatvanhat éves asszony 1976-ban lett először parlamenti képviselő, és ő volt Jamaika első női miniszterelnöke is 2006 és 2007 között. Kormányának komoly problémákkal kell majd szembenéznie, mert az ország államadóssága eléri a GDP 130 százalékát, a munkanélküliségi ráta pedig 12 százalékos.

– Mérhetetlenül büszke vagyok, ahogy itt állok előttetek, és szeretnék köszönetet mondani a jamaikai népnek szeretetükért, támogatásukért és azért, hogy a néppártra adták a szavazatukat – mondta Simpson. Az alig két hónapja hivatalban lévő jelenlegi elnök minden jót kívánt az új kormánynak.

Megfigyelők szerint a választások viszonylag zökkenőmentesen indultak el csütörtökön, egy olyan országban, ahol az előző választásokat az erőszak tette tönkre. A többi napon néhány olyan hibát jelentettek, mint például az ujjlenyomat-olvasók időnkénti leállása, ami miatt hosszú sorok alakultak ki a szavazóhelységek előtt az ország egyes részein. De Lisa Shoman, az amerikai megfigyelők vezetője szerint sem ő, sem 25 fős csapata nem tapasztalt súlyos jogsértést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.