Snowden apja Moszkvába érkezett

Moszkvába érkezett Edward Snowden édesapja, aki szerint fia megérdemelné a Nobel-békedíjat. Nem biztos abban, hogy a szivárogtató informatikus hazatér az USA-ba.

Edward Snowden édesapja csütörtök reggel érkezett a seremetyjevói reptérre, ugyanoda, ahol fia öt hetet töltött a tranzitváróban. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési és lehallgatási módszereit leleplező 30 éves férfi az Egyesült Államokból júniusban Hongkongba utazott, ahonnan Moszkvába repült. Innen azonban már nem tudott továbbutazni, az amerikai hatóságok ugyanis érvénytelenítették az útlevelét. Jelenleg Oroszországban tartózkodik, ugyanis augusztus elején egy évre szóló menedékjogot kapott az orosz hatóságoktól.

Azt nem tudni, hogy pontosan hol él, édesapja is csak úgy nyilatkozott a BBC szerint, hogy „reméli, találkozik majd a fiával.” Ez feltehetően így lesz, hiszen Snowden ügyvédje, Anatolij Kucserena fogadta az apát a reptéren, ő pedig rendszeresen találkozik védencével.

Lon Snowden a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta: fia megérdemelné a Nobel-békedíjat, abban pedig nem biztos, hogy fia hazatér majd az Egyesült Államokba. A szivárogtató apja korábban úgy nyilatkozott, becsüli a fiát, amiért az igazat mondja, és nagy áldozatokat hoz. Aggódik azonban amiatt, hogy az USA-ban nem várna rá tisztességes tárgyalás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.