Hiába próbálták letagadni Snowdent az amerikaiak

Kém voltam, és nem egyszerű elemző – állítja a harmincéves férfi az első interjúban, amelyet az amerikai sajtónak adott azóta, hogy egy éve leleplezte az NSA világszerte végzett megfigyelési programjait.
Csúcstechnológiai kémként jellemezte magát Edward Snowden abban az interjúban, amelyet kedden az NBC-nek adott. A CIA, a katonai hírszerzés, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi munkatársa egy évvel azután ült le egy beszélgetésre az amerikai televízióval, hogy leleplezte az NSA világszerte végzett lehallgatási és megfigyelési programjait. Az NBC egyelőre csak részleteket adott közre az interjúból. Ebben Snowden Brian Williamsnek, a Nightly News műsorvezetőjének elmondja, hogy nem mindössze alacsony rangú elemző, hanem „csúcstechnológiai kém" volt.

„A szó klasszikus értelmében vett kiképzést kaptam. A tengerentúlon éltem és dolgoztam álnéven egy olyan munkakörben, amelyhez amúgy nem értek" – állítja, ami azért kényelmetlen az amerikai hatóságok számára, mert azután, hogy Snowden tavaly májusban az NSA hawaii irodájában lemásolt 1,7 millió, többnyire titkosított dokumentumot, és Hongkongban átadta őket a Guardiannek és a Washington Postnak, ők azzal igyekeztek csökkenteni az ügy jelentőségét, hogy nem kém, csak egy alacsony rangú elemző dobbantott. A Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból derült fény arra, hogy az NSA az egyébként az Egyesült Államok szövetségeseinek számító európai országokban is milliószámra gyűjtött adatokat telefonbeszélgetésekről és e-mailekről, de tíz éven át lehallgatta Angela Merkel német kancellár mobilját és Dilma Rousseff brazil elnököt is.

Snowden az interjúban egyébként leszögezi, hogy a „klasszikus” kiképzése ellenére egyedül, technikai szakértőként dolgozott a két titkosszolgálatnál, és senkit nem szervezett be. Amit csinálok, az az, hogy rendszereket állítok az egyesült Államok szolgálatába. És ezt csináltam minden szinten, a padlótól a plafonig."

Az NBC szerdán, helyi idő szerint este tízkor vetíti teljes terjedelmében az interjút. Arról, hogy Snowden kém volt-e vagy elemző, a televízió megkérdezte a CIA-t és az DIA-t is. Az előbbitől nem kapott egyértelmű választ, de két forrása azt állítja, hogy Snowden valóban dolgozott a tengerentúlon a CIA-nek. A DIA annyit ismert el, hogy Snowden felszólaló volt a katonai hírszerzés három belső konferenciáján is.

Snowden tavaly júniusban Moszkvába repült Hongkongból, majd némi huzavona után Oroszország egy évre politikai menedékjogot is adott neki. Williamsszel több hónapos előkészítő munka után az orosz fővárosban ült le a beszélgetésre.

A Snowden-féle szivárogtatási akcióból világszerte hatalmas botrány lett, ami után Barack Obama amerikai elnök pedig ígéretet tett, hogy visszafogja, illetve független felügyeletre bízza az NSA lehallgatási és megfigyelési programjait. A washingtoni képviselőház a múlt héten szavazta meg, hogy a titkosszolgálat többé ne gyűjthessen adatokat amerikai telefonhívásokról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.