Slota újabb emberét meneszti Fico

A szlovák kormányfő bejelentette, hogy a környezetvédelmi tárca újabb korrupciógyanús ügye miatt meneszti a tárca éléről Viliam Tursky-t, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) tagját, miután az egyik pályázat győzteseként tanácsadójának egyik cégét hirdették ki.

Ráadásul ez a társaság kért a legtöbbet szolgáltatásaiért. Egy éven belül Robert Fico hasonló indokkal immár a harmadik személyt menesztette erről a posztról. Mindhárman Ján Slota pártelnök bizalmasai közé tartoztak.

A miniszterelnök bejelentette: az új környezetvédelmi minisztert személyesen nevezi meg, akinek kötelessége lesz az összes gyanús szerződést azonnali hatállyal felmondani. Hozzátette: nem hajlandó támogatni az SNS további jelöltjét.

Ján Slota ezt a koalíciós szerződés megszegésének minősítette, mert az egyezség szerint a pártját illeti meg ez a tárca. Ennek ellenére a pártelnökség határozata alapján egyelőre nem lépnek ki a kormányból- közölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.