Slota: A magyarok kiirtották a kisebbségeket

Ján Slota szerint Magyarország kiirtotta a területén élő nemzeti kisebbségeket, és a szlovák, valamint néhány más kisebbség maradékának szinte semmiféle jogai sincsenek. Kisebbségi téren szerinte Szlovákia messze megelőzi Magyarországot.

– Kaltenbach Jenő és Kállai Ernő, a volt, illetve a jelenlegi magyar kisebbségi ombudsman a magyar politikai vezetés kisebbségpolitikáját a Harmadik Birodalom politikájához hasonlították" - húzta alá a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a TASR hírügynökségnek csütörtökön adott interjújában, amelyben a szlovák államnyelvtörvényt érő magyar bírálatokra reagált.

– Mélyen kiábrándítottak a szlovákiai magyar intézmények arrogáns és abszurd nyilatkozatai, illetve kezdeményezései, amelyek a  magyarországi, valamint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának  európai parlamenti képviselőivel egyeztetve szüntelenül támadják a  szlovák államnyelvtörvény nemrégiben elfogadott módosítását – jelentette ki Slota, akit a szlovák sajtó is szélsőségesen  nacionalista és magyarellenes politikusnak nevez.

A két hete módosított szlovák államnyelvtörvény a magyarok  szerint kedvezőtlenül érinti a kisebbségi nyelvhasználatot  Szlovákiában. A politikai pártok után a civil szervezeteket és  intézményeket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala is  elutasította a nyelvtörvényt. A jogszabály elfogadása feszültséget  keltett Pozsony és Budapest között, s ennek következtében egyelőre  elmaradt a július elejére tervezett magyar-szlovák hivatalos  kormányfői találkozó.

Slota úgy látja, hogy a magyar bírálatok egyeztetve vannak, és  céljuk Szlovákia lejáratása.

– Az SNS-t elkedvetlenítették ezek az álláspontok, ezek a csalások, amelyekkel igyekeznek félretájékoztatni a közvéleményt. Úgy véljük, hogy ez Magyarország részéről szándékosan kiélezett  kampány a Szlovák Köztársaság és annak szuverenitása ellen – fejtette ki a koalícióban részt vevő SNS elnöke. Véleménye szerint ha valaki  összehasonlítaná a magyar és a szlovák kisebbségpolitikát, azonnal  kiderülne, hogy Szlovákia ezen a téren messze megelőzi Magyarországot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.