Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, János Károly spanyol király és Jose Luis Zapatero spanyol miniszterelnök jelenlétében ma adták át Genfben azt a konferenciaközpontot, amelyet, a nyugati és muszlim világ közötti párbeszéd fórumaként 2006-ban a spanyol kormányfő és török kollégája, Recep Tayyip Erdogan engedett útjára.

Tizenhárom hónap, harmincöt tonna festék – ennyibe került Miguel Barcelónak elkészítenie az emberiség nagy utazását ábrázoló ezernégyszáz négyzetméternyi remekművet az ENSZ genfi székházának egyik felújított termében. De hogy a politikusok már ne nagyon tévedjenek el a mítoszok világában, az ENSZ-székház XX. számú termét a kommunikációs technológia jelenlegi csúcsát jelentő eszközökkel szerelték fel. Itt ülésezik az ENSZ emberi jogi bizottsága is. Látványosan.

A műértők Michelangelo grandiózus Sixtus-kápolnájához hasonlítják a terem mennyezetét, a kritikusok szerint Pablo Picasso és Joan Miró nyomdokain járó Barcelónak pedig nem volt nehéz illő értelmezéssel viszonoznia ezt a bókot. Az alkotás egy viharos tenger által elárasztott színpompás cseppkőbarlang illúzióját kelti. A barlang az ókori piactér, az agóra metaforája, ahol az emberek beszélgetésre gyűltek össze. Ez az egyedüli lehetséges jövőkép a párbeszéd és emberi jogok jegyében. A tenger egyszerre jelképezi a múltat, a fajok eredetét,és az új jövőt is, vándorlást és az utazást – révedezett a művész saját alkotásán.

Kitört azonban a botrány a katalán származású absztrakt expresszionista művész alkotása körül Spanyolországban, miután kiderült, Madrid összesen húszmillió eurót fordított szélesvásznú diplomáciájára. Nem mintha a kortárs művészeti körökben igen magasan jegyzett Barceló kis fába vágta volna a fejszéjét. Sziszifuszi munkájához 20 főnyi kisegítő személyzet kísérte el, a kötelező barlangász - és mérnökseregen túl egy szakács is, nehogy korgó gyomorral kelljen térbe álmodniuk az emberiség szivárványszínben pompázó jövőjét.

A felújítás húszmillió euróra rúgó költségeinek hatvan százalékát spanyol szponzorok finanszírozták, a fennmaradó negyven százalékot viszont adófizetői pénzből állta a spanyol kormány. Az emiatt fanyalgóknak Miguel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter szolgált magyarázattal. A művészet megfizethetetlen – húzta fel az orrát a tárcavezető –, és csak a bolond téveszti össze az árat az értékkel. A diplomácia és a külpolitika új útjait tapossuk ki ezzel a projekttel – fűzte hozzá.

Az érv – és az egész látványdiplomácia – halovány szépséghibája azonban, hogy a mű megvalósításához Madrid félmillió eurót a fejlődő országoknak szánt segélyből is leemelt, a spanyol ellenzék általános felhördülésére. Bár a mennyezet művészi kvalitásait nemigen kérdőjelezi meg senki, e hallatán sokan felvonták a szemöldöküket. A művön esett szégyenfoltot illető bírálatok szerint ezt az összeget gyermekek védőoltásaira vagy aszályos régiók vízellátására is fordíthatták volna. A pénz, nem olyan alapokból származik amelyekből ilyen jellegű programokat támogatnak – cáfolt sietve Moratinos. A botránytól való félelmében azonban Maria Teresa Fernandez de la Vega helyettes miniszterelnök ki is hátrált a projekt mögül, teljes pénzügyi átvilágításra kérve a kormányt.

Leleplezés után a XXI. század Sziksztusz-kápolnája