'Orbán Viktor minimum téved'

„Ha igaz, hogy Orbán Viktor arról beszélt Pekingben: nincsenek érdemi uniós források az infrastrukturális fejlesztésekre, akkor a magyar miniszterelnök minimum téved” – ezt Brian Simpson, az Európai Parlament közlekedésért és turizmusért felelős bizottságának brit elnöke mondta Budapesten.

Az európai politikus a Táncsics Alapítvány és az MSZP szakpolitikai platformjainak közös, szerdai konferenciáján azt mondta, hogy a következő hét éves pénzügyi ciklusban huszonhatmilliárd euró szerepel az Európai Unió hálózatfejlesztésére, ez az előző keretösszeg háromszorosa. Simpson szerint ebből a büdzséből tizenegymilliárd a kohéziós országok, így Magyarország rendelkezésére is áll. „De, ezek szerint ezt a magyar miniszterelnök nem tudja” - tette hozzá a brit politikus a konferencián.

Mint ismert, Orbán Viktor pekingi látogatása során – a távirati iroda tudósítása szerint – úgy fogalmazott: az EU következő hétéves költségvetési ciklusát nézve megállapítható, hogy „az unió gyakorlatilag abbahagyta Közép-Európa infrastrukturális beruházásainak finanszírozását, a közösségi büdzsében szinte alig szerepel út- és vasútépítés, energiarendszer-fejlesztés.”

A budapesti közlekedéspolitikai konferencián Brian Simpson arról is beszélt, hogy Magyarország előtt számos kivételes lehetőség áll a következő években: a fejlesztéseknek köszönhetően kiteljesítheti infrastrukturális kapcsolatait és így kereskedelmi útvonalait is, akár egész Ázsiáig; de aktív részese lehet a „Rajna-Duna folyosó” és a „Földközi-tengeri folyosó” fejlesztésének is. A tanácskozáson magyar részről felszólaltak többek között Szabó Vilmos, Gurmai Zita és Józsa István szocialista politikusok is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.