Simán megvették a volt minisztereket

Első fokon három év és három hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a román legfelső bíróság Adrian Severin egykori európai parlamenti képviselőt befolyással való üzérkedés miatt. A képviselőnek konkrétan azt róják fel, hogy pénzért vállalta uniós törvények módosítását. Az ítélet nem jogerős.

A szocialista politikust – valamint az osztrák Ernst Strassert és szlovén Zoran Thalert – a The Sunday Times riporterei buktatták le. A magukat lobbistáknak kiadott újságírók többször felkeresték a képviselőket 2010 decembere és 2011 márciusa között, és arra kérték őket, hogy pénz fejében érjék el bizonyos irányelvek módosítását a megrendelőik által kívánt formában. A találkozókról hang- és videofelvételek készültek, amelyeket a brit konzervatív újság közzétett 2011 márciusában.

A botrány nyomán Zoran Thaler egykori szlovén külügyminiszter és Ernst Strasser volt osztrák belügyminiszter lemondott, Adrian Severin volt román külügyminiszter annak ellenére ragaszkodott mandátumához, hogy kirúgták a szocialista frakcióból.
Az ügyészek szerint bizonyítható, hogy Severin évi 100 ezer euró fejében vállalta a lobbisták által kért módosító indítványok benyújtását, illetve azt is megígérte, hogy támogatókat szerez. Utóbbi „szolgáltatásért" az éves átalány díj mellett négyezer eurós „napidíjat" is kért a román képviselő.

Thalert két és fél, Strassert három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, egy negyedik, spanyol képviselőt felmentettek. Pablo Zalba Bidegain teljesítette ugyan a lobbisták kérését, viszont nem fogadott el pénzt. Ő jelenleg is tagja az Európai Parlamentnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.