Simán bekerülnek a parlamentbe a magyargyűlölők

A legismertebb szlovákiai közvélemény-kutató ügynökségek felmérése szerint továbbra is jelentős a Robert Fico vezette Smer-SD előnye, amely azonban kis mértékben ugyan, de csökkenőben van. 
A Most-Híd támogatottsága 7-8 százalék körüli, a Magyar Közösség Pártja az úgynevezett billegő tömörülések közé tartozik. A meglehetősen ismeretlen Magyar Kereszténydemokrata Szövetségre nagyon kevés polgár kíván voksolni. A mintegy 100 bejegyzett szlovákiai párt, illetve mozgalom közül 23 indul a március 5-ére kiírt parlamenti választásokon.

A szlovákiai választási törvény szerint a legutolsó közvélemény-kutatások adatait 14 nappal a parlamenti voksolások előtt lehet nyilvánosságra hozni. Ez a határidő e hét végén jár le, ezért kerültek most nyilvánosságra a február elején mért adatok.

Az MVK felmérése szerint a Smer-SD pártra a szavazásra jogosultak 32,5, a Focus eredményei alapján a 34,6 százaléka voksolna. Tavaly a jelenlegi kormánypárt népszerűsége rendszerint meghaladta a 40 százalékot.

Mindkét ügynökségnél második helyen a Háló (Siet) jobbközép párt szerepel, amelyet a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett és a két évvel ezelőtti szlovákiai elnökválasztáson harmadik helyen végzett Radoslav Procházka alapított. Erre a pártra a megkérdezettek 14, illetve 14,5 százaléka adná a szavazatát.

Harmadik helyre mindkét felmérés alapján a jelenleg parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) jött fel: 10,5, illetve a Focusnál 8,7 százalákos támogatottsággal. A Bugár Béla vezette Híd pártra voksolók aránya 7, illetve 8,2 százalék. A Magyar Közösség Pártja az MVK szerint eléri az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a Focus viszont csak 3,6 százalékot mért ennek a politikai tömörülésnek, amelynek elnöke Berényi József. Több szlovák párt is a parlamenti küszöb körül tanyázik.

Gabriel Sipos, a Transparency International Slovensko igazgatója úgy vélekedett, hogy eléggé félresiklott a Smer-SD kampánya, amelyben úgynevezett szociális csomagokkal, többek között a tavalyi földgáz-díjak csekély részének visszatérítésével, néhány alapvető élelmiszer általános forglmi adójának 20-ról 10 százalékra való csökkentésével igyekezett javítani a társadalmi hangulatot, továbbá a terrorveszéllyel riogatta a lakosságot.

Robert Fico többször kijelentette, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor az országot elárasztják a menekültek. „Mégsem ezek a kampánytémák kerültek előtérbe, hanem azok a korrupciós botrányok, amelyek a kormánypártiak holdudvarát, olykor vezető politikusaikat is közvetlenül érintik. Egyre többen kifogásolják, hogy ez a kormány csak lózungjaiban harcol a korrupció ellen, viszont az elmúlt négy esztendőben egyetlen hírbe hozott politikus ellen sem indult bűnvádi eljárás. Közben Csehországban ugyanilyen váddal két parlamenti képviselő került börtönbe, több ismert közéleti személy ellen pedig a rendőrség nyomoz" - mutatott rá az igazgató.

Martin Slosiarik mindezek ellenére azt hangoztatja, hogy a kormánypárti Smer-SD kemény magját, a választópolgárok mintegy 30 százalékát semmilyen érv, esemény sem ingatja meg, ők minden körülmények között Robert Fico pártjára voksolnak ezúttal is. „Tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy mennyien csapódnak hozzájuk. Ez dönti majd el, hogy továbbra is egypárti lesz-e a kormány vagy koalícióra kényszerül.

„Kormányváltásra, jobbközép koalíció felállására minimális az esély" - nyilatkozta azt ismert szlovák szociológus. A Polis Slovakia legutóbbi felmérése alapján a polgárok 60,3 százaléka koalíciós kabinetet akar, leginkább (47,2 százalék) a Smer-SD-Szlovák Nemzeti Párt politikai szövetséget támogatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.