Sikerült az időhúzás, nem ment át a szigorú abortusztörvény

Wendy Davis demokrata párti szenátor elhatározta, hogy megakadályozza a szigorú abortusztörvény megszavazását: 10 órán keresztül beszélt, a voksolás a káosz miatt éjfél után pár perccel fejeződött be, így nem érvényes.

Az első híradások még arról számoltak be, hogy átment a texasi állami törvényhozáson az abortusztörvényt szigorító republikánus javaslat. Wendy Davis demokrata párti szenátor az obstrukció egyik formájával, az angolszász országokban elterjedt filibuster módszerével próbálta húzni az időt, hogy a szavazással kifussanak a határidőből.

A szabályok szerint az időhúzó beszéd alatt Davis nem ehetett, végig állnia kellett, nem támaszkodhatott, mosdóba sem mehetett ki, és nem térhetett el a témától. Három figyelmeztetés után pedig elméletileg szavazásra lehetett bocsátani, hogy folytatódjon-e az obstrukció.

A rózsaszín tornacipőben álldogáló politikus azt tervezte, hogy 13 órán keresztül beszél folyamatosan: beszéde nagy része alatt nőktől kapott üzeneteket és történeteket olvasott fel. Este tíz körül kapta meg a harmadik figyelmeztetést, ezután pedig hosszas vita kezdődött arról, hogy mi is legyen a következő lépés. Davis még ezek után is állva maradt, nem volt ugyanis világos, hogy szavaznak-e róla, vagy befejezettnek tekintik a maratoni beszédet.

Éjfél előtt nem sokkal kezdődött meg a voksolás a republikánusok javaslatáról. A ellenzők többféle manőverrel is megpróbálták megzavarni az ülést, éjfél előtt negyedórával például az erkélyen tartózkodó tüntetők elkezdték skandálni a több mint tíz óra hosszáig beszélő politikusnő nevét, írja a CNN. A demokraták többek között családi háttere miatt is Davist választották ki a feladatra, aki politikusi karrierje során már nem először élt a végeláthatatlan beszéd módszerével: a politikusnő 19 évesen lett egyedülálló anya, majd a Harvardon szerzett jogi diplomát.

A voksolást éjfélig kellett volna lezavarni, ami a republikánus David Dewhurst kormányzóhelyettes szerint meg is történt. A számítógépes rendszer azonban azt jelezte, hogy a szavazás pár perccel már átnyúlt szerdára, később pedig ezt az időpontot – nem tudni, miért – megváltoztatták keddre. Dewhurst továbbra is azt állította, hogy a 19 igent és 10 nemet kapott javaslatot igenis elfogadták. A szenátorok visszavonultak tanácskozni, majd hajnali háromkor a republikánus politikus kiállt a riporterek elé, és a kavarodásra, illetve a javaslat ellen tüntetők szűnni nem akaró hangzavarára hivatkozva végül nem írta alá a törvényt.

Dewhurst tagadta, hogy rosszul vezette volna le a szavazást, és utalt arra is, hogy Rick Perry kormányzó újabb különleges ülést hívhat össze. – Ennek most vége. Ez az egész nevetséges. De hamarosan látjuk egymást – fogalmazott vészjóslóan a kormányzóhelyettes.

Az abortusztörvényt szigorító texasi javaslat a huszadik hét után megtiltaná a terhességmegszakítást, és szigorítaná az abortuszklinikákra és az ott dolgozó orvosokra vonatkozó előírásokat. Az ellenzők szerint mindez ahhoz vezetne, hogy a legtöbb klinikát bezárnák Texas államban, és a jelenlegi 42 intézményből körülbelül öt maradna.

Történelmi döntés előtt a Legfelsőbb Bíróság

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság várhatóan ma hoz döntést két, az azonos neműek házasságával kapcsolatos ügyben. A testület először ítélkezik a melegházasságot is érintő ügyekről, ezért történelmi jelentőségű lehet az eredmény, és Egyesült Államok szerte befolyásolhatja az azonos nemű párok jogait.

A bíróság az utóbbi hónapokban megvizsgálta egyrészt a 2008-ban népszavazással is megerősített kaliforniai rendelkezést, mely szerint csak a férfi és nő által kötött házasság tekinthető elismertnek; másrészt a házasság védelméről szóló szövetségi törvényt, a beadvány szerint ugyanis a legálisan együtt élő azonos neműeket kevesebb jog illeti meg, mint a heteroszexuális párokat.

Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy mi lesz a döntés. A legliberálisabb az lenne, ha a bíróság az azonos neműek számára is biztosítaná a házasságkötés alkotmányos jogát, de akár az is elképzelhető, hogy a bíróság döntése kevéssé fogja befolyásolni a melegek házasságra vonatkozó jogait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.