Semmit sem kaptak a pláza áldozatai

Már fél éve, hogy Banglades fővárosában, Dakkában 1129 ember életét vesztette a Rana Plaza összeomlásakor, de az áldozatok 94 százaléka még mindig nem részesült semmiféle kárpótlásban.

Gyakorlatilag semmiféle kárpótlásban nem részesültek azok a bangladesiek, akik áldozatul estek vagy akiknek valamelyik hozzátartozója áldozatul esett a Rana Plaza fél évvel ezelőtti összeomlásának – jelentett be csütörtökön az Action Aid. A segélyszervezet felmérése szerint a túlélők 94 százaléka sem táppénzt, sem végkielégítést nem kapott a munkaadójától – annak ellenére sem, hogy kétharmaduk munkaképtelenre sérült.

Dakka egyik elővárosában, Szavarban április 24-én omlott össze a Rana Plaza, összesen több ezer embert temetve maga alá. Bár a nyolcemeletes épületben több nagy nyugati divatcég – a Benetton, a Primark, a Mango és a Walmart – is ruhagyárat tartott fent, közülük eddig csak egy, a Primark fizetett kárpótlást, fejenként 191 dollárt a 3300 alkalmazottjának. Az Action Aid felmérése szerint a túlélők 90 százalékának semmiféle megtakarítása nincs.

Bangladesben a ruhaipar évi 19 milliárd dolláros üzlet, a teljes export 80 százalékát jelenti. 3,6 millió embernek, főleg nőknek ad munkát, és van közöttük, akinek a havi keresete mindössze 38 dollár. A gyárakban rutinszerűen hagyják figyelmen kívül a bér- és munkavédelmi szabályokat, illetve a szakszervezeteket sem engedik be. (A Rana Plaza nyolc emeletéből négyet illegálisan húztak fel.)

Az európai és az amerikai cégek a katasztrófa után azonnal ígéretet tettek a munkakörülmények javítására, ebből azonban eddig nem sok minden látszik, ahogy nincs megállapodás a szakszervezetek és a gyártók között az áldozatok és a hozzátartozók kárpótlásáról sem. A dakkai kormány kedden a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel karöltve tett bejelentést egy brit-holland finanszírozású 24 millió dolláros programról a gyárépületek biztonsági fejlesztésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.