Semjén Zsolt egységre bíztatott Erdélyben

Háromnapos látogatást tett a hét végén Romániában Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes pénteken Bukarestben megköszönte Emil Boc kormányfőnek, Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek és Traian Basescu államelnöknek, hogy Románia megértően és visszafogottan viszonyult a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényhez, amely szerinte részleteiben is megegyezik a román jogszabállyal.

„Nagyon pozitívan értékeljük azt is, hogy a tanügyi törvény átment a román képviselőházon. Traian Basescu államelnök úr kijelentette, hogy ő és a Demokrata-Liberális Párt elkötelezett amellett, hogy ezt a törvényt a szenátuson is keresztülvigye” – közölte Semjén Zsolt.

A magyar kormányfő-helyettes pénteken a román fővárosban gazdasági, energetikai és turisztikai kérdésekről is tárgyalt, és fogadta őt Daniel román ortodox pátriárka is.

Fővárosi megbeszéléseit követően a vendég Kovászna megyébe látogatott, ahol helyi vezetőkkel találkozott. Elmondta: az új kormány fontosnak tartotta még megalakulása előtt elfogadni a magyar állampolgárság gyorsított odaítéléséről szóló törvényt. Semjén közölte, hogy az érintettek január elsejétől nagykövetségeken, konzulátusokon vagy bármelyik magyarországi önkormányzatnál benyújthatják majd kérelmeiket Azt ígérte, hogy ettől számítva három hónapon belül a kérvényező kézhez kapja a magyar állampolgárságot igazoló okiratot és a magyar útlevelet.

Semjén Zsolt szombaton, Kolozsváron, a Sapinetia Egyetem székházában az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén vett részt. A sajtóértekezleten kiderült, hogy a fórum alkotói, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között „két-három vonatkozásban ellentétes álláspontok” léteznek az erdélyi Kulturális Autonómia Tanács létrehozásával kapcsolatban, ezért az EMEF egy hét múlva Marosvásárhelyen újra összeül.

A megbeszélések után Semjén kijelentette: a tárgyalásoknak világossá kell tenniük, hogy „a magyarságnak minél inkább egységesen kell politikai értelemben megjelennie”. „Az összefogásnak van itt az ideje” – mondta a magyar kormányfő-helyettes.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: az új kormány elkötelezett amellett, hogy a határon túli magyarságot és annak intézményeit a magyar állam támogassa.

Markó Béla RMDSZ-elnök az erdélyi magyar oktatási intézmények, köztük a Sapientia és Partium egyetemek kiemelt támogatását szorgalmazta.

Tőkés László EMNT-elnök, EP-alelnök pedig arról beszélt, hogy az új magyar kormány által megvalósított magyar–román közeledés gyógyír lehet az erdélyi magyarságnak Trianon óta okozott sebekre. „Trianon gyógyításában gondolkozunk, erre együtt kell törekednünk, partneri viszonyban a határon inneni és túli magyarokkal és román partnereinkkel is” – mondta a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.