Semjén számára Izrael a követendő példa

A magyar miniszterelnök-helyettes a Vasárnapi Újság című rádióműsorban beszélt erről.
Magyarországnak Izraelről kell példát vennie nemzetpolitikáját illetően – erről Semjén Zsolt beszélt a Vasárnapi Újság című rádióműsorban. A miniszterelnök-helyettes és a KDNP elnöke úgy fogalmazott, Izrael felelősséggel tartozik a zsidók után, bárhol is élnek a világban. Minden zsidó tudhatja, hogy Izrael a hazája, ahová mindig hazamehet. Bármi történik, Izrael eget-földet megmozgat a zsidó diaszpóráért.

– A világon bárhol, ahol a magyar közösséget támadás éri, akkor eget-földet meg kell mozgatnunk a védelmükben. Minden magyarnak, bárhol él a világban, tudnia kell, ide bármikor hazajöhet, megvédjük, segítjük – hangoztatta a politikus.

Semjén szerint most leginkább a kárpátaljai magyarság van veszélyben. Magyarországnak az Európai Unióban és valamennyi nemzetközi fórumon mindent meg kell tenni amellett, hogy Ukrajna ne pusztán független és demokratikus, hanem az európai normákat a nemzeti kisebbségek tekintetében maximálisan betartó ország legyen.

– Erre rá kell szorítani – tette hozzá. Majd azzal folytatta, Magyarországnak mindent meg kell tenni, hogy a kárpátaljai magyarokat ne hívhassák be egy olyan háborúba, amihez semmi közük. Az etnikai arányokat is meg kell őrizni. Ebben minden formális és informális módon segítjük a kárpátaljai magyarságot – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.