Segély vagy sajnálat helyett munkát kér a roma párt

Csehország fennállása óta először indul a választásokon roma politikai szerveződés.

Az október végére kiírt előrehozott parlamenti megméretésre huszonhét politikai mozgalom adta be a jelentkezését, köztük a Roma Demokratikus Párt (RDS). – Egyre súlyosabb megélhetési gondokkal szembesülünk, aggasztóan növekednek országunkban a romaellenes megnyilvánulások is. Ezért úgy döntöttünk, hogy saját kezünkbe vesszük a sorsunkat. Nem szociális segélyre vagy sajnálkozásra, hanem munkalehetőségekre van szükségünk. Semmi esetre sem szeretnénk zárt körű etnikai pártot építeni, ezért szívesen fogadjuk a többségi nemzet vagy valamelyik más csehországi kisebbség képviselőit, akiknek a szívügye az ország talán legsúlyosabb társadalmi gondjának orvoslása – nyilatkozta lapunknak Miroslav Táncos elnök.

Programjukban kiemelt figyelmet szentelnek a fiatal nemzedék oktatásának is. Mielőbb megszüntetnék az iskolai szegregációt, amelynek következtében a gyermekeik még hátrányosabb helyzetbe kerülnek – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a csehországi roma civil szerveződésekkel közösen szeretnének dönteni a célirányos uniós támogatások elosztásáról és felhasználásáról. – Tavaly 260 millió koronát (2,7 milliárd forintot) utaltak Brüsszelből a romák társadalmi integrációjának elősegítésére, ám ebből a címzettek szinte semmit sem láttak, mert a megyei és a helyi önkormányzatok másra költötték, méghozzá a prágai kormány romaügyi tanácsadó szervének közreműködésével – mutatott rá az elnök.

Országos listát még nem tudnak állítani. Az október végi képviselőházi választásokon négy, a legtöbb roma által lakott megyében indulnak. – Most aligha sikerül meghaladnunk az ötszázalékos parlamenti küszöböt, de mi hosszabb távra tervezünk. Szeretnénk a helyi és a megyei önkormányzatokban, négy esztendő múlva pedig már a prágai parlamentben is minél több mandátumhoz jutni – fogalmazta meg céljaikat a Népszabadságnak Miroslav Táncos.

A 10,5 millió lakosú Csehországban a legutóbbi népszámláláskor alig tizenötezren vallották magukat roma nemzetiségűnek. Ugyanakkor szakértők becslése szerint legalább 300 ezerre tehető a cigányság lélekszáma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.