Schulzcal vitázik majd Le Pen a francia tévében

Ha nem is egy stúdióban ütköztetik majd érveiket, de különböző helyekről bekapcsolva egymással vitázik majd Martin Schulz és Marine Le Pen a május 25-i uniós választások előtti francia kampányban, jelentette a Lemonde.fr.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöknője másodjára beleegyezett, hogy az Európai Parlament a francia szocialisták (PS) által maguk helyett a vitára jelölt német elnökével vitázzon a France 2 közszolgálati televízióban. Korábban még úgy foglalt állást, hogy nem áll ki Schulzcal, akit az EU szociáldemokratái az Európai Bizottság élére is jelölnek, mert „nem érdekelt benne, hogy külföldiekkel vitatkozzon egy nemzeti kampányban". Le Pen egyben úgy vélte, gyávaság a francia szocialisták részéről, hogy Schulz háta mögé bújnak.

A pártelnöknőnek írt nyílt levelében Jean-Christophe Cambadélis, a PS főtitkára visszautasította ezt, s azt felelte, a sértegetés része Le Pen mindennapjainak. A francia szocialisták szerint a német politikus „európai dimenziót ad" a vitának. A legutóbbi közvéleménykutatási eredmények tükrében a PS a harmadik helyen áll csak a jobbközép UMP és a FN mögött.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.