Schäuble átrendezné az Európai Bizottság jogkörét

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a görög válság kezelése körüli hatásköri viták miatt javasolja, hogy bizonyos területeken szűkítsék, és rendezzék újra az Európai Bizottság jogosítványait - jelentette szerdán online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
A FAZ értesülése szerint Wolfgang Schäuble úgy véli, hogy az EB nem alkalmas arra, hogy egyre határozottabb politikai szerepvállalása mellett betöltse eredeti funkcióját, az uniós szerződések és jogszabályok érvényesülésének ellenőrzését.

Ezért a "szerződések őre" funkciót le kell választani a bizottságról, és a feladatokat át kell adni új, politikailag független intézményeknek. Például a versenyjogi szabályok betartásának ellenőrzésére fel kell állítani egy uniós gazdasági versenyhivatalt.

A FAZ szerint Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter felkarolja Schäuble kezdeményezését, amely így a 2016-os holland soros uniós elnökség programjának egyik fő témája lesz.

Az EB vezetője, Jean-Claude Juncker 2014-ben az Európai Néppárt úgynevezett csúcsjelöltjeként vett részt az európai parlamenti választást felvezető kampányban, és a bizottsági elnöki munkáról alkotott felfogását ebből a politikai szerepből vezeti le, vagyis az EB-t politikai szerepvállalásra hivatott testületnek tekinti. Ezt fejezi ki számos kezdeményezése, egyebek között a Juncker-tervként ismert Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) ügye.

Juncker a görög válság kezelése során sem korlátozta az EB szerepét arra, hogy a hitelező intézmények hármas csoportja, a trojka tagjaként ellenőrizze az előírt reformok betartását és közreműködjön az új hitelprogram technikai részleteinek kidolgozásában, hanem számos alkalommal személyesen tárgyalt Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel. Ezzel megerősítette Cipraszt abban a törekvésében, hogy technikai jellegű megállapodás helyett a görög államadósság egy részének leírásáról és új hitelek biztosításáról szóló "politikai" megállapodást harcoljon ki a lehető legmagasabb szinten.

Wolfgang Schäuble viszont többször leszögezte, hogy szerinte az ilyen kérdésekről nem a bizottságnak kell tárgyalnia, hanem az euróövezeti pénzügyminisztereket összefogó eurócsoportnak, hiszen a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank mellett valójában az euróövezet tagállamai nyújtanak hitelt Görögországnak.

A FAZ szerint a német pénzügyminiszter nem csupán a görög válság ügye körüli nézeteltérés miatt javasolja az EB helyzetének átrendezését. Úgy véli, hogy a bizottság nem léphet fel egyszerre politikai szereplőként - az "EU kormányaként" - és az uniós előírások betartásának pártatlan ellenőreként. Nincs kifogása az ellen, hogy a bizottság politikai tevékenységet folytasson, de úgy látja, hogy a két szerepet nem lehet összeegyeztetni.

A FAZ szerint Berlin számít a londoni vezetés támogatására, amely eleve arra készül, hogy újratárgyalja Nagy-Britannia és az EU viszonyrendszerét. Alapvető változásokat, egy euróövezeti gazdasági kormányt, valamint annak demokratikus ellenőrzésére egy parlament létrehozását sürgeti Francois Hollande francia államfő is, így mivel mindhárom kezdeményezés megvalósításához szükséges az uniós szerződések módosítása, jelenleg nem lehet teljesen kizárni, hogy napirendre kerül az EU működését szabályozó szerződésrendszer átalakítása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.