Schmitt Pál és megint 15 millió magyar

Az új kormány, amely kétharmados felhatalmazást kapott a magyar néptől, már az első napokban olyan döntéseket hozott, amelyek a 15 milliós nemzet egységét szolgálják. Nem 10 millióan vagyunk, hanem több mint 15 millióan - jelentette ki szerdán New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök a metropolisban és annak környékén élő magyarság képviselőivel találkozva.

Az államfő szerint ilyen volt a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, valamint a trianoni szerződés évfordulójának a nemzeti összetartozás napjává történt nyilvánítása. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés elfogadott egy nyilatkozatot a magyar nemzet összetartozásáról.

Schmitt Pál a városban élő magyarokkal beszélget a magyar baptista templom előtt, New Yorkban
New York, 2010. szeptember 22. Az ENSZ-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján tartózkodó Schmitt Pál köztársasági elnök a városban élő magyarokkal beszélget a magyar baptista templom előtt, New Yorkban. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Schmitt a magyarországi kormányváltást új korszak kezdetének nevezte az anyaország és a külföldön élő magyarság közötti viszonyban, mert szerinte a nemzeti együvé tartozást mostantól nemcsak szavakban, hanem tettekben is érezni lehet majd. A legfontosabb a nemzetben való gondolkodás. Nem 10 millióan vagyunk, hanem több mint 15 millióan - mondta Schmitt Pál. (Ez utóbbit a magyarországi és a környező országokbeli népszámlálási adatok nem erősítik meg. 15 millió magyarról először a néhai Antall József beszélt, lélekben mindannyiuk miniszterelnökének nevezve magát.) - Mi sem lehet szebb dolog egy egy hónapja megválasztott köztársasági elnök számára, mint az, hogy amerre csak jár a világon, magyar emberekkel találkozzon. Amerre csak megyek, hirdetem, hogy a magyar nemzet egységes és oszthatatlan.

A köztársaság elnökeként azért fogok fáradozni, hogy ne csak a demokrácia őre legyek, ne csak az egyik nagykövete a magyar nemzetnek, hanem azért is, hogy együvé tartozzunk - mondta Schmitt. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet az Európai Unióban is erős lesz.

Az államfő szerint sokkal erősebbek azok a kapcsok, mint például az anyanyelv és a kultúra, amelyek összekötik a magyarságot, mint azok a dolgok, amelyek elválasztják. Az MTI-nek nyilatkozva Schmitt Pál rámutatott, hogy jelenlegi amerikai tartózkodása idején öt alkalommal találkozott helyi magyarokkal, és a New York környéki magyarságot az összetartozás nagyon erős letéteményesének nevezte.

A köztársasági elnök, aki az ENSZ-közgyűlés 65. ülésszakára érkezett New Yorkba, kedden felkeresett egy magyar katolikus, egy református és egy baptista templomot, szerdán pedig találkozott az amerikai Magyar Tudós Társaság tagjaival. A kollégium a találkozó alkalmával felajánlotta ismereteit és tapasztalatát az anyaország támogatására. A New York-i magyar főkonzulátuson a helyi magyarsággal rendezett találkozón Schmitt Pál April Foley volt budapesti amerikai nagykövetnek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta, egyebek között azon szerepének az elismeréseként, amelyet a magyar állampolgárok vízumkötelezettségének megszüntetésében játszott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.