Sátorhelyet keresnek Kadhafinak Rómában

Silvio Berlusconi olasz kormányfő meghívta az arab ország vezetőjét, Moammer Kadhafit a júliusi G8-csúcstalálkozóra, amelyet az olaszországi Maddalena szigetén tartanak.

Silvio Berlusconi olasz kormányfő Líbiában tett látogatásán meghívta az arab ország vezetőjét, Moammer el-Kadhafit a júliusi G8-csúcstalálkozóra, amelyet az olaszországi Maddalena-szigetén tartanak.

Az Afrikai Unió elnöki tisztségét jelenleg betöltő Kadhafi elfogadta az olasz miniszterelnök meghívását. A politikus a csúcstalálkozó harmadik napjára hivatalos, amikor a fekete kontinensről esik szó, de nincs kizárva, hogy előtte felkeresi Rómát is – írta  kedden az Il Sole 24 Ore című olasz újság. „Már keressük a megfelelő  helyet a sátradnak” – idézte Berlusconit, a G8 ez évi elnökét és vendéglátóját a Corriere della Sera napilap.

Az olasz kormányfő hétfő este érkezett villámlátogatásra a líbiai Szirtbe abból az alkalomból, hogy az észak-afrikai ország ott ülésező parlamentje jóváhagyta a két ország barátsági és  együttműködési szerződését.

A római törvényhozásban februárban elfogadott megállapodás  rendezi azokat a jogvitákat, amely Líbia 1911 és 1942 közötti olasz megszállásából erednek. Olaszország már a megállapodás tavaly augusztusi aláírásakor vállalta, hogy ötmilliárd dolláros kártérítést fizet a következő 25 évben Líbiának, cserébe az  észak-afrikai országban mostantól feloldják az olasz vállalatokat  sújtó embargót, és az olasz cégek kedvezményes elbánásra  számíthatnak az arab ország piacán.

Berlusconi a líbiai parlamentben bocsánatot kért az olasz gyarmati múltért, majd ő és vendéglátója  kicserélte a szerződés ratifikációs okmányait. Megbeszélésükön Berlusconi bátorította a líbiai vállalatok itáliai beruházásait, és javasolta, hogy a két ország lépjen fel közösen az illegális bevándorlás visszaszorításáért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.