Sarkozy sem támogatja a bevándorlók DNS-vizsgálatát

Nicolas Sarkozy francia elnök a szerdai kormányülésen jóváhagyta a családegyesítés céljából Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatáról szóló rendelet felfüggesztését. A genetikai teszt az általa kezdeményezett, a korábbiaknál szigorúbb új bevándorlási politika egyik kulcsintézkedése lett volna.

A DNS-vizsgálat nem jó semmire. Ostobaság – tolmácsolták a sajtó képviselőinek az államfő szavait a kormánytagok.

Sarkozy ezzel támogatásáról biztosította a bevándorlásügyi minisztert, aki a hét elején technikai okokra hivatkozva közölte: nem írja alá a bevándorlók DNS-vizsgálatának engedélyezéséről szóló végrehajtási utasítást.

A beszámolók szerint az államfő kritizálta miniszterét, amiért az nyilatkozataival a kormányra haragította a  parlament kormánypárti többségét: "Nem szabad a képviselőknek azt mondani, hogy nem fogjuk alkalmazni a törvényeiket" - hangoztatta  állítólag Sarkozy.

A korábban az ellenzéki szocialistákhoz tartozó Eric Besson  bevándorlásügyi miniszter ugyanis úgy vélekedett: miután nem írta  alá a rendeletet, nem lesz olyan kormánypárti képviselő a  parlamentben, aki továbbra is erőltetni fogja a DNS-vizsgálat  bevezetését. A kormánytöbbség ezzel szemben felháborodásának adott  hangot, amiért a kormány megtagadta egy már elfogadott törvény  bevezetését.

Kormánypárti képviselők az államfővel kedden folytatott  megbeszélést követően elmondták: az elnök elismerte, hogy a két és  fél évvel ezelőtt kezdődött mandátuma alatt a DNS-teszt ügye  váltotta ki az első nagy polémiát, amelyet azzal magyarázott, hogy  "előkészítés nélkül, ügyetlenül" kezelte a helyzetet a kormány.  "Semmit nem magyaráztunk el és robbant az egész ... Ez az ügy arra  példa, hogyan nem szabad csinálni" - mondta a beszámolók szerint  Sarkozy. Akkoriban a bevándorlásügyi tárcát a közelmúltban  rasszizmussal megvádolt Brice Hortefeux jelenlegi belügyminiszter vezette.

Két évvel ezelőtt több mint 200 ezren írták alá azt a petíciót,  amely az új bevándorlási törvénytervezetből a DNS-vizsgálatot előíró  passzus visszavonását követelte. A heves közéleti vita ellenére a  parlament elfogadta a DNS-vizsgálat engedélyezését a  családegyesítést kérő bevándorlók esetében. Az ellenzéki  szocialisták indítványára azonban az alkotmánybíróság szerepét  betöltő alkotmánytanács csak "bizonyos fenntartásokkal" hagyta jóvá  a vitatott passzust: az új bevándorlási törvény alapján a genetikai  tesztet csak bírósági engedéllyel, az állam költségére és önkéntes  alapon lehetne elvégezni.

Ezzel gyakorlatilag alkalmazhatatlanná vált a vizsgálat,  amellyel a francia kormányzat a Franciaországba családegyesítés  szándékával letelepedési engedélyt kérők számának visszaszorítását  és az egyre gyakrabban előforduló hamisított külföldi anyakönyvek kiszűrését szerette volna elérni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.