Sarkozy: Meg kell menteni Magyarországot

Nicolas Sarkozy származása miatt nagyon tiszteli Kelet-Európát, de Csehországnak adná a marsallbotot egy jövőbeli „Keleti Unióban” – derül ki a francia elnök egyik kiszivárgott tárgyalásából.

„Meg kellett menteni Magyarországot... A magyarok fizetésképtelenné váltak, összeomlottak, vészhelyzetbe kerültek...” – ezek a súlyos mondatok is szerepelnek Nicolas Sarkozy és Mirek Topolánek megbeszélésének teljes változatában, amelynek francia fordítását a Rue89 című internetes újság rendelte meg és tette közzé.

A francia államfő és a cseh miniszterelnök, az Európai Unió jelenlegi és következő elnöke, október 31-én találkozott egymással az Elysée-palotában. A cseh delegáció valamelyik tagja által kiszivárogtatott jegyzeteket elsőként a Reflex című prágai hetilap közölte. Prága hivatalosan nem tudja, honnan származik a dokumentum, de Karel Schwartzenberg külügyminiszter elnézést kért a diplomáciai kellemetlenség miatt. Az eszmecsere alatt Sarkozy rendkívül megértően, sőt, empatikusan viselkedik partnerével szemben, és mindenben felajánlja segítségét.

Ilyen, Magyarországot is érintő másik nagy téma, egy „Keleti Unió” létrehozása, amely cseh vezetéssel fogná össze az Európai Uniónak azokat a tagállamait, amelyek korábban a szocialista táborhoz tartoztak. Sarkozy emlékezteti vendégét, hogy ő maga is kelet-európai származású, ezért tiszteli ezt a régiót és elfogadhatatlannak tartja a térség egyes vezetőinek – ez nyílt utalás Topolánek nagy ellenfelére, Václav Klaus köztársasági elnökre – furcsa viselkedését.

Topolánek biztosítja vendéglátóját arról, hogy a francia sajtó cikkeivel ellentétben hazája egyáltalán nem eurószkeptikus, a Lisszaboni Szerződést ratifikálni fogja a parlament, a kormányzó párt mögötte áll és Prága nagy erőkkel készül az elnökségre.

Kiemelt témaként foglalkoznak a résztvevők az EU energia- és klímadossziéjával, Sarkozy megígéri, hogy megpróbál a cseh kormányfő számára belpolitikailag is nehézséget okozó ügyben még ebben az évben megegyezést kicsikarni, Cserébe Topolánek, mint jövendő EU-elnök, támogatja  Franciaország  vezető szerepét a Mediterrán Unió vezetésében, de jelezve egyúttal fenntartásait is.

A tárgyalás végén Sarkozy hat pontban foglalja össze az eredményeket: eszerint a cseh elnökséget meghívják az Eurogroupe és a G20 üléseire, segít abban, hogy Barack Obama a jövő év első felében Prágába látogasson, és Franciaország támogatja a Cseh Köztársaság vezető szerepét Közép- és Kelet-Európában. Prága viszont elfogadja, hogy Párizs két évig a Mediterrán Unió egyik vezetője legyen, végül Sarkozy közelezettséget vállal, hogy Prága és Varsó igényeit figyelembe veszik az energia- és klímadosszié tárgyalásakor.

Nicolas Sarkozy és Mirek Topolanek
Nicolas Sarkozy és Mirek Topolanek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.