Sarkozy: még egy mandátum, aztán a dolce vita

Nicolas Sarkozy francia államfő először mondta ki egyértelműen, hogy a következő, 2012-es elnökválasztáson ismét jelöltetni akarja magát.

Legalábbis így értelmezték francia kormánypárti képviselők az elnöknek egy zártkörű rendezvényen elhangzott ironikus mondatát. "Csak két mandátumom van, nem több. Aztán jöhet a dolce vita" - mondta állítólag Sarkozy kedd este a Szociális jobboldal elnevezésű klub tagjainak tiszteletére az Elysée-palotában adott vacsorán.

A képviselők által a sajtóba szinte azonnal kiszivárogtatott "bejelentésre" az elnöki hivatal úgy reagált, hogy  "rosszul hallották" a jelenlévők az elnök szavait. Az államfő csak arra akart emlékeztetni, hogy az alkotmány értelmében - amelyet az ő kezdeményezésére módosítottak 2008-ban - az elnöki tisztséget egymás után legfeljebb kétszer töltheti be ugyanaz a személy - magyarázkodott az Elysée-palota.

A lapokban névtelenül megszólalt képviselők azonban egyértelműen az újrajelölés szándékaként értelmezték az elnök szavait. "Ha egyesek eddig még nem értették volna meg, ez mostantól világosabb. 2012-ben ő a jelölt" - jelezte az egyik kormánypárti meghívott.

A 2007-ben öt évre elnökké választott Sarkozy az utóbbi időben egyre kevésbé titkolja a nyilvánosság előtt, hogy 2012-ben szeretné ismét megméretni magát az elnökválasztáson. Egy novemberi tv-interjúban azonban hivatalosan egyelőre csak annyit közölt, hogy 2011 őszén hozza meg a döntést arról, hogy jelölteti-e magát még egyszer.

Ami a mondat második felét illeti, a "dolce vita" utalás volt arra, hogy felesége, Carla Bruni olasz származású, és hogy a politikai karrier mellett - Sarkozy szavai szerint - "másra is gondolni kell". A képviselők beszámolója szerint az elnök arról is szólt, hogy "az Elysée után is van élet". Megemlítette, hogy a "jobboldalon számos olyan tehetség van, akit hagyni kell kibontakozni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.