Sarkozy párhuzamot vont a csőtörés és a menekültáradat között

Nagy felháborodást váltottak ki Franciaországban és Olaszországban az egykori elnök pénteken elhangzott szavai.

Nicolas Sarkozy a következő kis történettel állt elő a menekültek témája kapcsán, egy Párizs külvárosában tartott nyilvános találkozón:

„Csőtörés van a konyhában, a szerelő jön, és azt mondja, megvan a megoldás. A víz felét a konyhában tartjuk, a negyedét átengedjük a nappaliba, a másik negyedét pedig a hálószobába. Ha ez nem tetszik, a többi mehet a gyerekszobába."

A volt francia elnök ezzel a kis hasonlattal jelezte, hogy ellenzi az EU menekültkvótákról szóló elképzeléseit. Sarkozy később nyíltan is bírálta az Európai Bizottság tervét, hogy a tagországok között elosszák az unión belül a lélekvesztőkön Görögországba, Olaszországba és Máltára érkező menekültek ezreit.

Válaszul politikusok sora esett neki Sarkozynek, többek között Manuel Valls francia miniszterelnök is, megjegyezve, a politikai élet jobbat érdemel ezeknél a megbélyegző kijelentéseknél. Francois Hollande önuralomra szólította fel a politikusokat a bevándorlásról szóló nyilvános vitában – jegyzi meg a thelocal.fr.

És megszólalt Olaszország európai ügyekért felelős minisztere, Sandro Gozi is, aki szerint Sarkozy megjegyzései még inkább sajnálatosnak tűnnek, ha a Földközi-tengeren vízbe fúlt több ezer menekültre gondolunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.