Sárkányokat sem lehet eregetni a pártkongresszus alatt

Hu Jintao pártfőtitkár megnyitotta a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusát, ahol a Kínai Kommunista Párt a tízévente esedékes generációváltásnak megfelelően új vezetőket választ.

Több ellenzékit letartóztattak, néhányukat pedig házi őrizetbe helyezték. Közel másfél millió önkéntes segít fenntartani a rendet. Több utat lezártak, az utcai kereskedőknek be kellett zárniuk, és még sárkányt eregetni sem szabad, írja a BBC. Hatalmas a biztonsági készültség Pekingben, hogy minden rendben menjen az egy hétig tartó pártkongresszus idején, amikor is frissül a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság és a Politbüro Állandó Bizottságának tagsága. Utóbbi, Kína legmagasabb szintű döntéshozó szerve jelenleg kilenc fős, közülük heten – köztük Hu és Wen Jiabao miniszterelnök – várhatóan lelépnek. A maradék két fő közül Xi Jinping alelnök kapja majd a vezető posztot, Li Keqiang pedig alelnök lesz. A kongresszust megelőzően egyébként többen azt gyanították, hogy az Állandó Bizottság taglétszámát hét főre csökkentik. Több elemző pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a felsővezetés is megosztott, két frakció csatázik a posztokért.

A vezetőváltásnak helyt adó 18. pártkongresszust Hu Jintao pártfőtitkár nyitotta meg mintegy kétezer küldött ellőtt. Hu beszédében elmondta, hogy a kínai embereknek alkalmazkodniuk kell a megváltozott hazai és globális körülményekhez. –Magasabbra kell törekednünk, keményebben kell dolgoznunk, fejlődnünk kell a tudományok terén, elő kell segítenünk a társadalmi harmóniát, és jobbá kell tennünk az emberek életét –mondta pártfőtitkár, aki a korrupcióról szólva hozzátette: meg kell vele birkózniuk, különben „a párt számára a végzetet jelentheti, összeomolhat a párt és az állam is.” Aki megszegi a törvényt, azt az igazságszolgáltatás elé kell citálni, „bárki is legyen az, és bármilyen hatalom legyen is a kezében.”

A kongresszust megelőző hónapokban a pártot olyan botrányok rázták meg, mint az egykori chungqingi pártitkár, az egyik csúcspozícióra esélyesnek tartott Bo Xilai ügye. A politiksu karrierje azonban az év elején derékba tört, feleségét Neil Heywood brit üzletember meggyilkolásáért augusztusban felfüggesztett halálbüntetésre ítélték, őt pedig valószínűleg korrupciós vádak miatt állítják majd bíróság elé.

A legutóbbi idők korrupciós ügyei a lakosságot is feldühítették, a hivatalos honlapokon sokan kritizálták a vezetőséget azért, mert nem tudnak megküzdeni a problémával, a földeltulajdonítások és a környezetszennyező projektek miatt pedig többen az utcára vonultak. A gazdaság ráadásul lassul, a gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre nagyobb, Kína társadalma pedig az egyke politika miatt öregszik. –Hogy kiegyensúlyozottabb, irányítottabb, fenntarthatóbb legyen a gazdaság, meg kell dupláznunk a 2010-es GDP-t és a városi és a vidéki az emberek jövedelmét –jelentette ki megoldásként Hu.

Hu szóba hozta a Kelet- és Dél-kínai-tengerben fekvő szigetek körüli területvitákat is. A pártfőtitkár kijelentette, határozottan meg kell védeniük tengeri jogaikat, és Kínának tengeri nagyhatalommá kell válnia. Ehhez a fegyveres erők megerősítésére is szükség van. A politikai struktúra megváltoztatásáról csak annyit mondott, hogy aktív és megfontolt lépésekre van szükség. Több részletet nem közölt, de hangsúlyozta, hogy nyugati politikai rendszert biztos nem fognak másolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.