Salitot Németországban adják át Izraelnek?

Német sajtóértesülések szerint Németországban adják át Izraelnek a Hamasz palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnya által öt évvel ezelőtt foglyul ejtett Gilad Salitot. Izraeli lapértesülések szerint azonban Egyiptomon keresztül szállítják majd a tizedest Izraelbe jövő kedden.

Több német újság meg nem nevezett közel-keleti forrásokra hivatkozva pénteken arról számolt be, hogy az elrabolt izraeli katonát rövid időn belül orvosi vizsgálatra Németországba szállítják, és a hivatalos átadásra ezt követően kerül sor.

Az idézett források további részleteket nem közöltek. A korábbi értesülések arról szóltak, hogy az elrabolt katonát a palesztinok a jövő héten Egyiptomban adják át Izraelnek, sőt állítólag már Egyiptomba is csempészték őt. Hivatalos forrásból a hírt nem erősítették meg.

Izrael és a Hamasz radikális palesztin szervezet között a hét elején jött létre megállapodás arról, hogy Salit szabadon bocsátásának fejében az izraeli hatóságok több mint ezer palesztin foglyot engednek ki a börtönből.

A német szövetségi hírszerzés, a BND közreműködött a fogolycseréről szóló megállapodás létrejöttében - erősítette meg az ezzel kapcsolatos korábbi értesüléseket a Der Tagesspiegel. A berlini napilap ezzel kapcsolatban aktív és csendes közvetítésről beszélt, amely információi szerint hosszú időn keresztül folyt.

A közreműködő ugyanaz az ügynök, bizonyos Gerhard Conrad volt, aki 2008-ban sikerrel közvetített a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet és Izrael között. Akkor a Hezbollah két meggyilkolt izraeli katona holttestét adta át a többi között öt bebörtönzött Hezbollah-milicista szabadon bocsátása fejében. Három évvel ezelőtt a kancellári hivatal a nyilvánosság előtt méltatta a BND érdemeit, ezúttal azonban sem a hírszerzés, sem a kancellár hivatala sem közölt semmit. A Der Tagesspiegel ugyanakkor utalt arra, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hét közepén köszönetet mondott Angela Merkel kancellárnak és a "német közvetítőnek" a fogolycsere támogatásáért.

Izraeli sajtóértesülések szerint azonban Salitot jövő kedden engedik szabadon. A Haarec baloldali napilapban felvázolt elképzelés szerint Salitot a Sínai-félszigetre szállítja a Hamasz, ekkor Izrael elengedi a 27 palesztin női foglyot. Salitot ezután Egyiptomból szállítják át Izraelbe, amikor is a zsidó állam 450 palesztin foglyot enged majd ki. A 450 személy kilétéről a Hamasz radikális szervezet és Izrael a tárgyalások során egyezett meg.

Izrael két hónapon belül újabb 550 palesztin foglyot enged majd ki, akik szintén "biztonsái foglyok lezsnek és nem autótolvajok" - írta a lap, utalva arra, hogy ezen foglyok listáját Izrael állítja össze. A Hamasz állítólag garantálja, hogy Salit él és jó egészségnek örvend.

A belső elhárítás, a Sin Bet vezetője Yoram Cohen szerint Izrael biztonságát valóban veszélyezteti a több terrortámadásban aktívan részt vevő, életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltő foglyok kiszabadítása, ám hozzátette, mégis ez az egyezség volt a lehető legjobb.

A keddi történelmi izraeli kabinetülésen - melyen a miniszterek megszavazták az egyezség elfogadását - Netanjahu kifejtette: a jövőre nézve meg kell vitatni, hogy szabad-e Izraelnek terrrorszervezetekkel tárgylania. Firtatva az előző kormány felelősségét Netanjahu hozzétette: ebben az esetben már azOlmert-kormány megkezdte a tárgyalásokat a Hamasszal, így neki már nem volt más választása, mint folytatni azokat.

A vita során az egyik vallásos pártot képviselő miniszter, Eli Yishai felvetette, hogy viszonzásul zsidó terroristákat, azaz palesztinokra támadó izraelieket ki kellene engedni. A miniszterek ugyanakkor megegyeztek arról, hogy szigorú politikát kell kialakítani a jövőre nézve: tárgyaljon-e hasonló esetben Izrael terroristákkal, vagy sem. A megbeszélésen a Sin Bet, a Moszad titkosszolgálat és a hadsereg vezárkari főnöke mind támogatták az egyezség elfogadását.

Avigdor Lieberman külügyminiszer nemmel szavazott a kabinetülésen, de nem érvelt a "nem" voks mellett, sőt. A kabinetülés vége előtt két órával elhagyta a termet, és egy cetlire írva hagyta meg kollégájának, hogyan szavazzon a nevében.

Gilad Salit szülei elhagyják Jeruzsálemet, ahol évek óta tüntettek fiuk kiszabadítását követelve, hogy otthon várhassák az ígéretek szerint végre hazatérő katonát
Aviva (C) and Noam Shalit (R), the parents of captured Israeli soldier Gilad Shalit, leave their temporary residence in Jerusalem to head back home to northern Israel, October 12, 2011. Israelis welcomed on Wednesday a major prisoner swap that will free soldier Gilad Shalit after five years in captivity in return for the release of 1,000 Palestinians, but emotions were mixed over the exchange negotiated with Hamas. REUTERS/Ronen Zvulun (JERUSALEM - Tags: POLITICS CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.