Tüntettek, újraindulhat az újság

Elérték céljukat a mianmari újságírók. Hétvégén összesen százhatvanan tüntettek a sajtószabadságért, hétfőn a kormány már engedélyezte is, hogy újraindulhasson két hetilap.

A mianmari kormány a sokakat meglepő reformhullám során könnyített a sajtót érintő szabályokon. Nemrég azonban indoklás nélkül felfüggesztettek két hetilapot. Ez nagy felháborodást váltott ki az újságírók között, akik a tavaly márciusban véget ért katonai uralom alatt soha nem látott szabadságot élveznek. Szerintük a két újság beszüntetésével meg akarják félemlíteni a sajtót, ráadásul részben a cenzúra is megmaradt.

Szombaton a fővárosban, Rangunban százan, vasárnap az ország második legnagyobb városában, Mandalajában közel hatvanan tüntettek sajtószabadságot követelve „Ne öljétek meg a sajtót!” feliratú pólókban.

Hétfőn két korábban felfüggesztetett hetilap már meg is kapta az értesítést, hogy két hét múlva ismét kinyomhatják a lapot. A hatóságok nem indokolták meg, hogy miért adták meg ismét az engedélyt, az újságírók szerint minden bizonnyal a demonstráció hatására.

Hétfőn az egyik újság üres címlappal jelent meg, illetve idéztek egy sort az alkotmányból, amely biztosítja a szólásszabadságot. A Nation nevű újság még tovább ment: Facebook oldalukra feltöltötték a tüntetésről tudósító hétfői címlapjukat, amelyet a cenzorok szinte teljesen kihúztak.

A kormány megígérte, hogy eltörlik a cenzúra intézményét, amint életbe lép az új sajtótörvény. Az újságírók azonban attól tartanak, hogy pár korlátozás érvényben marad, javaslataikat pedig nem veszik majd figyelembe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.