Saját fizetéséből jótékonykodik a szlovák elnök

Betartotta korábban tett igéretét Andrej Kiska, aki első államfői járandóságát tíz szegény családnak adományozta. Mindannyian 537 eurót kaptak.
Többek között az a kelet-szlovákiai, munkanélküli férfi is, aki egyedül gondozza négy gyermekét, továbbá gyógyíthatatlan betegségben szenvedő feleségét is. Ugyanilyen támogatásban részesült a Trencsén (Trencín) megyében élő asszony is, aki egyedül neveli négy gyermekét. Az egyiküknél nemrég rákot állapítottak meg az orvosok. A férj, illetve az apa évekkel ezelőtt ismeretlen helyre távozott, és nem tesz eleget törvényes kötelességének, egyetlen eurocenttel sem támogatja volt családját. A többi adományt is hasonló sorsú emberek kapták.

Kiska a júniusi beiktatása után jelentette be, hogy előző vállalkozásainak köszönhetően jó anyagi helyzetben van. Elsősorban ezért nem tart igényt havi 5376,30 eurós elnöki járandóságára, amellyel megbizatási idejének a végéig – vagyis öt esztendőn át – szlovákiai civil szervezetek javaslatai alapján rendszeresen segíti a súlyos anyagi gondokkal és betegségekkel sújtott családokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.