Safarov még sokba kerülhet

Howard Berman amerikai politikus, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja Hillary Clinton külügyminiszterhez fordult azért, hogy az Egyesült Államok hozzon súlyos szankciókat Azerbajdzsán ellen, mert Aliyev államfő megkegyelmezett a baltás gyilkos Ramil Safarovnak, akit elő is léptettek – jelentette a News.am és a Regnum.ru internetes hírportál pénteken az Amerikai Örmény Nemzeti Bizottság (ANCA), a legnagyobb örmény-amerikai politikai szervezet közleményére hivatkozva.

Safarov egy NATO-program keretében nyelvtanfolyamon tartózkodott Magyarországon, és baltával megölte alvó örmény katonatársát, amiért életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Magyarország augusztus végén adta át Azerbajdzsánnak, ahol azonnal elnöki kegyelmet és őrnagyi rangot kapott.

Berman képviselő levelében három dolgot kért Hillary Clintontól: egyrészt azt, hogy az Egyesült Államok szervezze meg a NATO-tagországok közös tiltakozását a történtek miatt, másrészt szólítsa fel a NATO-t, hogy függessze fel Azerbajdzsán részvételét a csatlakozni kívánó államoknak szervezett Békepartnerségi Programban mindaddig, amíg Aliyev elnök vissza nem vonja a kegyelmet és az előléptetést, s újból börtönbe nem zárják a gyilkost, vagy vissza nem küldik Magyarországra, letölteni a büntetését, harmadrészt pedig azonnal szüntessen be mindenféle katonai segítségnyújtást és fegyverszállítást Azerbajdzsánnak.

Barbara Boxer kaliforniai demokrata párti szenátor Ilham Aliyev azeri köztársasági elnöknek írt levelében fejezte ki az ügy miatti felháborodását – jelentette az 1in.am hírportál ugyancsak az ANCA közleményére hivatkozva.

A politikus szerint Safarov szabadlábra helyezése "rendkívül nyugtalanító és provokatív lépés, ami csak arra jó, hogy feszültséget szítson, és veszélyeztesse a Kaukázus tartós békéje érdekében tett erőfeszítéseket". Barbara Boxer közölte, hogy a Safarovnak adott kegyelem „a jogállamiság kirívó semmibevétele", s azt követelte az azerbajdzsáni államfőtől, hogy a nemzetközi jog elveihez igazodva küldje vissza Safarovot a börtönbe, ahova „az általa elkövetett szörnyű bűntett miatt való”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.