Nem, végül nem ítélte halálra, az írek így háborítatlanul figyelhetik tovább a taxisokat és a lámákat - és végre az EU is elkezdhet a valódi problémákkal törődni.

De ehhez előbb meg kellett szabadulnia az ír népszavazás rémálmától. Ne legyünk ünneprontók, és ne mélázzunk most el azon, mennyire elegáns dolog megkérni egy uniós tagállamot: rendezzen már újabb referendumot ugyanarról, merthogy az elsőnek nem tetszett az eredménye (a „zöld sziget" választópolgárai tavaly visszadobták a lisszaboni szerződést). S ez mindjárt felveti a kérdést, van-e bármi köze a demokráciához, hogy népszavazáson dobnak oda az emberek elé egy érthetetlen jogi szöveget, amelyet a saját választott politikusaik sem olvastak? Lisszabon fontos, de bürokratikus döntéshozatali reformjai nem a földi halandóra tartoznak - őt jobban érdekli, miért torlaszolják el Dublin főútvonalait a taxisok.

Az EU olyan, mint egy bicikli, amelynek folyamatosan mozognia kell, különben felborul - mondta egy brüsszeli tisztségviselő. A felborulástól menekült most meg az unió. Ha megbukik a lisszaboni szerződés, az integrációs szervezet persze nem szűnik meg működni, de teljes politikai apátiába süllyed. Energiái nagy részét az elmúlt évtizedben éppen az emésztette fel, hogy új játékszabályokat dolgozzon ki: a kínkeservvel összetákolt európai alkotmányt a franciák és a hollandok 2005-ben népszavazáson végezték ki, s ennek „ráncfelvarrt" verzióját volt kénytelen az EU az írek kezébe adni. Ha a 4,2 milliós Írország úgy dönt, hogy nem kér Európa nagyívű politikai tervéből, akkor az 500 milliós uniónak erről végleg le kellett volna mondania.

Abszurd? Igen, de így működik (?) a demokrácia.

Vigyázat, kezdődnek a hétköznapok. Miután az unió vezetői megkönnyebbült nyilatkozatokat zúdítottak a közvéleményre, már „csak" arra kell ügyelniük, hogy valóban elkerüljék, ami az ír népszavazás végeredményével elkerülhetővé vált. Ha ismét a nem szavazatok győznek Írországban, romlik az EU megítélése, meginog a befektetők bizalma, és gyengül az euró - ijesztgettek eddig. És most mi lesz...? Hosszú időre leáll az unió bővítése, legfeljebb Horvátországot és Izlandot veszik még fel: ez volt a másik fenyegetés. De vajon javultak-e Törökország vagy a balkáni államok (Szerbia, Macedónia, Bosznia) csatlakozási esélyei a lisszaboni szerződés túlélésével?

És nézzük a lényeget. Az egész intézményi hajcihő azért volt, hogy „áramvonalasítsák a döntéshozatalt" (igazi uniós rémkifejezés), vagyis hogy megkönnyítsék az immár huszonhét - később még több - tagország együttélését. Ehhez képest ma mindenki azon izgul, hogy a csehek (pontosabban Klaus elnök, no meg néhány szenátor) meddig késleltetik még az EU-szerződés életbe lépését? Horvátország belépése pedig azért csúszik, mert Szlovénia jó ideig blokkolta a felvételi tárgyalásokat, kicsinyes bosszút állva egy kicsinyes határvitáért.

A hasonló példákat hosszan lehetne sorolni, egészen addig, hogy a franciák makacsul megvétóznak minden kísérletet az Európai Parlament nevetséges és méregdrága Strasbourg-Brüsszel ingázásának felszámolására. Isten hozta a hatékony döntéshozatal világában!

Alighogy Dublinban bejelentették az igen szavazatok győzelmét, estefelé ismét megteltek a pubok; folyt a sör, szólt az ír zene, mindenki felszabadultan beszélgetett semmiségekről. A népszavazás rossz emlékké zsugorodott csupán.

dublin, Írország,