Romokat hagynak maguk után a szeparatisták

Az ukrán katonák elfoglalták a Donyeck megyei Avgyijivka települést, és megkezdődött Ilovajszk megtisztítása az "oroszországi zsoldosoktól", illetve Pervomajszk visszavétele - közölte szerda reggel a szakadárok ellen indított művelet parancsnoksága, amely szerint a szakadárok a felperzselt föld „fasiszta" taktikáját alkalmazzák, amikor feladják a megszállt kelet-ukrajnai városokat.
A törzskar tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a települések visszafoglalásakor a katonák szándékosan nem vetik be a rendelkezésükre álló nehézfegyvereket, tüzérséget és légierőt, hogy ne legyenek polgári áldozatai a hadműveletnek.

„A katonák szándékosan kockázatot vállalnak, hogy megóvják a gyerekek, a nők és az egyszerű polgárok életét" - közölte a parancsnokság. A közlemény hangsúlyozza, hogy a katonák "saját házaikat, iskoláikat szabadítják fel", viszont a Csecsenföldről, Szerbiából és Oszétiából érkezett zsoldosok nem fognak a Donyec-medencében élni. „Nekünk béke kell, nekik káosz. Ezért készek arra, hogy gyerekeket, családjainkat gyilkolják, rombolják városainkat, falvaiknak és gyárainkat, bűncselekményeket hajtsanak végre a Kreml utasítására" - hangoztatta a parancsnokság közleményében.

A szakadárok elleni, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet sajtóközpontja arról tájékoztatott, hogy az ukrán katonák állásait éjjel aknavetőkkel lőtték, majd hét harckocsival támadták meg Gyibrivka településnél. A központ közlése szerint az éjjel az ukrán fegyveres erők egy katonája sem esett el.

A Donyeck megyei adminisztráció szerint az elmúlt egy nap alatt 19 civil vesztette életét és 31-en sebesültek meg a Donyeck megyében folyó harcok következtében.
Szemtanúk közben arról adtak hírt, hogy a szakadárok lelőttek egy ukrán katonai repülőgépet a Donyeck megyei Harcizk település fölött. Helyi lakók arról számoltak be, hogy hat-hét ejtőernyőst láttak kiugrani az eltalált gépből.

Olekszij Dmitraskivszkij, a terrorellenes művelet szóvivője később újságíróknak nyilatkozva cáfolta a gép lezuhanását. Mint mondta, a katonai repülőre Buk típusú légvédelmi rakétával lőttek rá, de sikerült kitérnie a rakéta elől, és épségben földet ért. A szóvivő szerint a helyi lakosok a "fehér foltokat" láthattak az égbolton, azokat vélték ejtőernyőknek. Az incidensről a szemtanúk által közzétett fotókon olyan fehér foltok láthatók a levegőben, amelyek valóban nagyon hasonlítanak ejtőernyőkre.

A hónap eleje óta heves harcok folynak a terrorellenes erők és a szakadárok között Délkelet-Ukrajnában a két megyeközpont, Donyeck és Luhanszk városok térségében, valamint a két megye határvidékén. A két megye más területein már hónapok óta fegyveres összecsapások zajlottak a szembenálló felek között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.