Romlott Saron állapota

A kórházi jelentések szerint a 2006 januárja óta kómában fekvő politikus veséje szinte teljesen leállt.

Jelentős mértékben romlott az évek óta kómában fekvő Ariel Saron izraeli volt kormányfő állapota - közölte az izraeli tízes tévécsatorna szerda este. A kórházi jelentések szerint szinte teljesen leállt a 2006 januárja óta kómában fekvő politikus veséje, és egészségi állapota azt sem teszi lehetővé, hogy esetében dialízist alkalmazzanak.

Ariel Saron
Ariel Saron

A most 85 éves Ariel Saront 2006. január 4-én agyvérzés érte, kómába esett, és azóta nem tért magához. A volt tábornok az ezredfordulóra a nacionalista jobboldal egyik politikai vezére lett, de 2005-ben a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulással kiváltotta saját táborának haragját.

Saront másfél hónappal ezelőtt megoperálták a táplálását biztosító csőnél történt fertőzés miatt. Alapvető életfunkcióit már nyolc éve orvosi berendezésekkel tartják fenn a Tel-Aviv melletti Tel Hasomér kórházban, amelyet csak egy hétvégére hagyott el 2010-ben, amikor fiai hazavitték egykori otthonába, a Gázai övezethez közeli Szikomor-tanyára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.