Romániában felavatták az afganisztáni kivonuláshoz használandó bázist

A Mihail Kogalniceanu naponta tíz repülőgépet tud fogadni.

Pénteken Romániában felavatták azt a bázist, amelyen keresztül az amerikai erők idén visszatérnek az Egyesült Államokba az afganisztáni kivonulás keretében. A három új épületből álló logisztikai központ a Fekete-tenger melletti Mihail Kogalniceanu amerikai katonai bázison épült meg, és kulcsszerepe lesz az afganisztáni kivonulásban. Románián mintegy 20-30 ezer amerikai katona megy át. A bázis a kirgizisztáni Manasz támaszpont helyett látja majd el ezt a feladatot.

John O'Connor vezérőrnagy, logisztikai hadosztályparancsnok elmondta, hogy 2010-ben Kuvait volt az iraki kivonulás súlypontja, 2014-ben a Kogalniceanu katonai bázis lesz a központi helyszíne az amerikai erők afganisztáni kivonulásának.

Az amerikaiak eddig a kirgizisztáni Manasz támaszpontot használták az Afganisztáni hadműveletek utánpótlását biztosító tranzitközpontként, de júliusban lejár az ennek használatára kötött bérleti szerződés.

Az új romániai logisztikai központ napi tíz repülőgépet tud fogadni. A támaszponton 275 amerikai katona fog állomásozni a kivonulási műveletek lebonyolítása céljából. Január végén 34 ezer amerikai katona állomásozott Afganisztánban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.