Románia panaszt emelt az egyetemisták vegzálásáért

Románia bepanaszolta Nagy-Britanniát az Európai Bizottságnál. A Viviane Reding igazságügyi és alapjogi, valamint Androulla Vassiliou oktatási, többnyelvűségi és ifjúsági biztosnak címzett levelében a bukaresti külügyminisztérium felkérte a bizottságot – mint az alapszerződések őrét –, hogy vizsgálja meg: nem ütközik-e uniós jogba a brit kormány azon intézkedése, amellyel befagyasztotta a román és a bolgár egyetemistáknak nyújtott diákhiteleket.

– Az Európai Bizottságnál tett lépés válasz a nagy-britanniai felsőoktatásban részt vevő román egyetemisták aggodalmaira, miszerint hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket más EU-s tagországokból származó társaikkal szemben – áll a román külügy közleményében.

A szigetországban tanuló román diákok még december elején kérték a bukaresti kormány segítségét, miután David Willetts felsőoktatásért felelős brit miniszter visszaélésekre hivatkozva bejelentette a román és a bolgár állampolgároknak nyújtott diákhitelek befagyasztását.

A román sajtóhoz eljuttatott nyílt levelükben a diákok azt állították, hogy a britek a már jóváhagyott iratcsomókat nyálazzák át, és esetenként felszólítják az illető diákot a folyósított hitel azonnali visszafizetésére. Emiatt számos diák kerülhet abba a helyzetbe, hogy kénytelen lesz abbahagyni tanulmányait – figyelmeztettek.

Az Európai Unióban az egyetemi hallgatók valamennyi tagállamban jogosultak diákhitelre tanulmányi költségeik fedezéséhez. Nagy-Britanniában ezenfelül a megélhetési költségeket fedező hitelre – ún. maintenance loanra – is. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.