Románia csak a nemzetközi normákat kéri számon a kettős állampolgárságon

Románia a nemzetközi normák betartását várja el Magyarországtól a magyar állampolgársági törvény és a nemzeti összetartozásról szóló jogszabály alkalmazása kapcsán - derül ki a román külügyminisztérium pénteki közleményéből.

A dokumentum felidézi, hogy Teodor Baconschi román külügyminiszter Konstancán találkozott Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral. Megbeszélésükön a román diplomácia vezetője a magyar parlament által elfogadott két jogszabály kapcsán kifejtette: Románia álláspontja szerint a törvények alkalmazásának összhangban kell lennie a hatályos nemzetközi normákkal és szabványokkal.

A román közlemény szerint Németh Zsolt arról biztosította Baconschit, hogy a magyar hatóságok tiszteletben tartják a nemzetközi jogot. Mindkét fél továbbra is nyitott arra, hogy szakértői szinten folytassa a konzultációt a technikai részletek tisztázása érdekében - olvasható a román külügyi közleményben. A megbeszélésen mindkét fél megerősítette szándékát, hogy ősszel megtartják a román-magyar együttes kormányülést. Baconschi pedig kijelentette, hogy Románia támogatja a jövő évi magyar EU-elnökség által kijelölt célkitűzéseket - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.