Románia visszatámadna a székelyekre

Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Izsák az MTI-nek elmondta, Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást. Hozzátette: a dátumoknak azért van jelentősége, mert megítélése szerint Románia elkésett a beavatkozással. Ezt március 10-éig tehette volna meg. Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte a beavatkozást. (Szlovákia, Görögország és Románia három olyan EU-tagország, amely a kisebbséági autonómiatörekvésektől félve máig nem ismerte el Koszovót. Ez utóbbira nem volt hajlandó Spanyolországg és Ciprus sem.)

Izsák valószínűnek tartotta, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának az elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila, Románia környezetvédelmi minisztere tagja a kezdeményezésük polgári bizottságának, a román kormány a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottságot próbálja erősíteni a perben.

Az SZNT elnöke megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok. "A reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára "életszerűnek", hogy pusztán az Európai Bizottság hatásköre kérdésében akarnának véleményt nyilvánítani. Valószínűsítette, hogy a tagállami érvek máris a polgári kezdeményezésük tartalmához kapcsolódnak.

Izsák nem tartotta rossznak a kelleténél korábban induló tartalmi vitát, de hangsúlyozta, a mostani per csupán arról folyik, hogy a bizottság megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.