Románia elfogadta a volt szovjet köztársaságok és EU közti megállapodást

A román kormány szombati rendkívüli ülésén elfogadta azt a három törvénytervezetet, amelyek ratifikálják az Európai Unió, illetve Moldova, Grúzia és Ukrajna közötti társulási megállapodásokat.

Brüsszelben pénteken írták alá az Európai Unió és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, továbbá az Ukrajnával kötendő egyezmény még hátralévő, a szabadkereskedelemről szóló részét. Ukrajnával már márciusban aláírták a megállapodás politikai részét.

A román kormány azért tartott rendkívüli ülést, mert ezáltal is jelezni akarta, mennyire fontos számára főleg Moldova európai uniós csatlakozási törekvése. A Romániával keleten szomszédos Moldova jelenlegi területének nagy része a két világháború között Romániához tartozott, és a lakosság többsége román anyanyelvű.

Victor Ponta román miniszterelnök és Traian Basescu államfő már korábban jelezték, hogy rendkívüli parlamenti ülésszakot is összehívnak azért, hogy Románia az EU-tagállamok közül az elsők között ratifikálja a három ország és az Európai Unió társulási megállapodását.

A kormány közleménye szerint Ponta a mostani ülésen bejelentette, hogy a rendkívüli parlamenti ülésszakra a jövő héten kerül sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.