Román jelöltet támogat a magyar nagykövet

Bár Füzes Oszkárt bekérette a román külügyminisztérium, a nagykövet nem tudott eleget tenni a román fél kérésének, mert éppen vidéken korteskedett a Fidesz erdélyi partnerei mellett.

Füzes Oszkár „vidéki útja” Marosvásárhelyre vezetett, ahol találkozott több polgármesterjelölttel, továbbá a Fidesz erdélyi partnerei által támogatott jelölt mellett korteskedett. Ezt állítja legalábbis állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Marosvásárhelyen Frunda György szenátor, az RMDSZ jelöltje esélyeit jelentősen rontja a hivatalban lévő Dorin Floreával szemben, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt támogatásával Smaranda Enache volt helsinki nagykövet asszony is indul a polgármesteri székért. Az RMDSZ közleményben kifogásolta, hogy a nagykövet a sajtónak tett nyilatkozatában megnevezte, magánemberként melyik jelöltre szavazna. A szövetség utal a magyar kormány korábbi állásfoglalására, miszerint Budapestről nem akarnak beavatkozni a választásokba, és kéri a Külügyminisztériumot, hogy egyértelműen hozza nyilvánosságra az esettel kapcsolatos álláspontját.

Magyarország bukaresti nagykövete már a hét elején is munkát adott a román sajtósoknak. Interjút adott a Digi24 hírtelevíziónak, ahol kifejezte azt a meggyőződését, hogy az autonómia a közeljövőben megvalósítható lesz Romániában. Gyakorlatilag megismételte azt az érvelést, amelyet Martonyi János külügyminiszter használt az Evenimentul Zilei című román lapnak az év elején adott interjújában, miszerint az autonómia erősebbé tenné a román nemzetállamot.

A román külügyminisztérium nem reagált a nagyköveti interjúra sem. Dan Dungaciu, a Román Akadémia Politikatudományi és Külkapcsolatok Intézetének igazgatója a lapunknak adott korábbi interjújában arról beszélt: a magyar kormány részéről érzékelhető egy olyan szándék, hogy a romániai magyar képviselet feje fölött, közvetlenül Bukaresttel tárgyaljon a magyar kisebbség jogairól, szerinte azonban Bukarest részéről logikátlan lenne, ha ilyesmibe belemenne.

Magyarország bukaresti nagykövetét az előző, jobboldali kormányzás idején is többször bekérették a román külügyminisztériumba. Füzes Oszkárnak a legtöbbször budapesti hivatalosságok kijelentései miatt kellett magyarázkodnia – tegnap Nyírő József újratemetése miatt kellett volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.